Naomi együtt hált Hamiltonnal
2007. november 28. szerda 23:46
A dolog pikantériája, hogy a modell és az autóversenyzőt már második alkalommal látták együtt távozni egy rendezvényről.
Naomi és Hamilton állítólag a GQ magazin szeptemberi, Az év férfija-díjkiosztóján talált egymásra. Szemtanúk szerint a 22 éves pilóta és a nála 15 évvel idősebb modell között csak úgy vibrált a levegő, mikor először meglátták egymást.
- Az este folyamán végig egy asztalnál ültek, majd Naomi adta át Hamiltonnak Az év sportolója-díjat. Mindenkinek feltűnt, hogy flörtölnek egymással - mesélte az est egyik vendége.
Ezek után már nem olyan meglepő, hogy a tegnap esti gáláról, éjfél előtt néhány perccel szintén együtt távoztak. És ugye azt sem nehéz kitalálni, hogy vajon mit csinálhattak ezek után a Dorchester Hotel egyik, Naomi által bérelt lakosztályában.
A börtönt nemrég közmunkával kiváltó, 37 éves szupermodell úgy néz ki, a szó szoros értelmében szerelmese a Forma-1-es száguldó cirkusznak. Campbell kisasszony korábban ugyanis négy évig volt együtt a Renault olasz csapatfőnökével, Flavio Briatoréval.
(Borsonline)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Több baranyai településen is...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...

