Nagy Feró váratlan bejelentése
2010. január 24. vasárnap 18:06

Vedres „Joe" József már 1980 és '81 között már rezegtette a hathúrost a Beatricében, majd annak feloszlása után az ős-Bikiniben folytatta Feróval. Aztán legközelebb 1992 -ben tért vissza újabb egy év időtartamra. Harmadszor 2003-ban próbált szerencsét a régi harcostárssal a zenekarvezető: hívó szavának engedelmeskedve Joe egészen napjainkig a banda gitárosa maradt. Hirlemann Bertalan mesterfokon bánik a dobverőkel, s több mint „egyszerű" ütőhangszeres. Nevét örökre beírta a Beatrice-, valamint a magyar rockmuzsika történelemkönyvébe Azok a boldog szép napok című örökbecsű dalával. A rocksláger Hirlemann Berci első, ricsés korszakában, 1988 és '89 között született, s máig a mindenkori repertoár kihagyhatatlan darabja.
A bandában lezajlott személyi változások magyarázatául íme a zenekarvezető, Nagy Feró, Beatricéhez írt nyílt levele:
„Kedves Barátaim!
Nem könnyű szívvel, de tudatni szeretném veletek, hogy a Beatrice zenekar működését átszervezem. Évek óta próbáltam megértetni a zenekarral, hogy mindenképpen megújulásra van szükségünk. Új zenékre, új szellemiségre. Sajnos ez nem akar, és nem is akart működni. Az én terveimhez ez a zenekar, és ez a hozzáállás kevés! Namármost! A jövőben csak a nagyobb koncerteken lépne föl ebben a mostani felállításban a Beatrice. A kisebb klub és egyéb bulikon - terveim szerint - egy trióval fogok föllépni Viktorral, Fecóval és a Hunorral. Igazán sajnálom.
Baráti szeretettel: Nagy Feró"
Forrás: zene.hu/Hegedűs István - Fotó: Bokor Károly
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Személyi változásokat rendelt el a...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Hol csobbanhatunk Baranyában?...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...

