Meztelen a gall színészistennő
2007. november 12. hétfő 22:16

Bizony, az a Juliette Binoche, aki 20 évesen Godard filmjében kezdte a pályafutását, majd hamar André Téchiné és Leos Carax kamerája előtt találta magát. A nemzetközi filmvilág A lét elviselhetetlen könnyűségé-ben figyelt fel rá, a Jurassic Park egyik mellékszerepét elutasította, hogy Kieslowski Három szín: Kék-jében szerepelhessen, amiért César-díjat nyert, nem sokkal később Az angol beteg-ért pedig Oscart.
Mit keres tehát a huszonéves cicababák ugródeszkájának használt magazin fedőlapján?
"Régebben azt mondtam magamnak, hogy a Playboyban soha. De most megkeresett egy új fiatal, dinamikus csapat, akik teljesen más megközelítést kínáltak, mert nem választják el a nő testét és a lelkét. Szeretem a meztelenséget, szeretem, ha a meztelenség természetes és összhangban van az ember mozgásával és lényével" - mondta a 43 éves, a franciák által egyszerűen La Binoche-nak becézett színészistennő.
Az ízléses képek (egy, két, há, négy, öt) és a remek interjú (egy, két, há, négy) alapján tényleg érdemes volt eddig várnia, hogy igent mondjon a felkérésre. Beszél arról, hogy a színésznőknek a testük is egy eszköz és a Három szín: Kék-ben például úgy érezte magát, mint egy átlátszó váza, amin áthatol a fény.
Először André Téchiné Randevú című filmjének kedvéért dobta le a ruháit, de később volt olyan élménye, hogy nem kapott kellő tiszteletet, amint pőrén állt a kamerák előtt. A filmbeli meztelenséghez való hozzáállását leginkább Bergman, Cavalier és Dumont alakították, de utóbbi vonzódása a provokációhoz még Juliette-et is némileg megrettenti.
Juliette Binoche-t az elkövetkezendő egy évben számos francia és nemzetközi produkcióban is láthatjuk majd (remélhetőleg): Le Voyage du Ballon Rouge (Hou Hisao Hsien), Paris (Cédric Klapisch), L'heure d'été (Olivier Assayas) és Dan In Real Life (Peter Hedges).
EQM - [origo] - Fotó: cinemacomrapadura.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Emléktáblát avattak a pécsi...
- Új életre kel a Széchenyi téren az...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...

