Magyar lány lehet Amerika szépe
2009. január 12. hétfő 17:35

Az állam fővárosában, Carson Cityben élő Julianna szülei a kommunizmus elől menekülve hagyták el Magyarországot, ő az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot. A család korábban öt éven keresztül egy lakókocsiban volt kénytelen élni, mivel a lány azóta elhunyt apja súlyos beteg volt, és a drága kezelés miatt pénzügyi gondjaik támadtak. Julianna a nehéz időszakban támogatta szüleit.
A lány - aki korábban maga is veszélyeztetett helyzetű gyerek volt - azt tekinti élete egyik céljának, hogy segítséget találjon a hátrányos helyzetben levő gyerekeknek. Mint állítja, ehhez részben anyja "hihetetlen energiájából és odaadásából" merít ösztönzést. Korábban egy önkéntes program keretében gyerekeknek táncot oktatott. Julianna apja fotós, anyja énekes és modell volt.
Julianna élete első szépségversenyét 2003-ban Reno Sparksban nyerte, és most 51 társával együtt verseng a legszebb amerikai lány címéért. A január 24-én Las Vegasban tartandó versenyen előadja a One Rock N' Roll Too Many című számot Andrew Lloyd Webber Starlight Express című rockmusicaljéből.
Hajadon, amivel kapcsolatban megjegyezte: ha komoly kapcsolata volna, most nem lenne ideje rá. A művészetek iránt érdeklődik, a Los Angeles-i zenei és drámai akadémián 2007-ben szerzett diplomát, New Yorkban drámaszakon meg szeretné szerezni a mesterfokozatot, és az az álma, hogy egyszer Lucy szerepében fellépjen a Broadwayn a Jekyll és Hyde című musicalben.
Arra a kérdésre, hogy melyik indulónak van esélye elnyerni az Amerika szépe címet, azt mondta: szerinte bármelyikük győzhet, nem tudni, hogy a zsűritagoknak milyen élményeik vannak, ha valamelyikük hasonlít például egy tag volt barátnőjére vagy nővérére, akit esetleg ki nem állhat, akkor ez befolyásolja a döntést és az adott versenyző szereplését.
Kép és szöveg: Blikk
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...