Komár nőktől kapott pénzt a szexért
2009. április 23. csütörtök 16:40

Komár László fiatalon minden alkalmat megragadott, ha pénzkeresési lehetőség, vagy egy szép nő került az útjába. Néha pedig összekötötte a kellemeset a hasznossal: pénzt fogadott el férjes asszonyoktól a szexért.
- A Hal a tortán forgatásán előkerült néhány régi történet a múltamból, így az is, hogy fiatal koromban Bécsben férjhez ment lányokkal feküdtem le pénzért. Vállalom, mert akkor még csak huszonöt éves voltam. Bérdugásnak neveztem a dolgot. Volt két unokatestvér, rájuk amúgy is gerjedtem, hiszen mindig imádtam a nők közelében lenni - mesélte.
- Fizették a vacsorát, majd egy szállodában lefeküdtem velük. Minden alkalom után kétezer forintot fizettek. Szegény voltam akkoriban, jól jött minden forint, de ez az összeg a hatvanas években olyan sokat ért, hogy alig tudtam elkölteni - emlékezett vissza Komár, akiről köztudott, hogy nagytermészetű ember.
- Fiatal bohémként mindenben benne voltam. Az életem utolsó harmadában azonban már megnyugodtam, példás családapa vagyok, van egy gyönyörű feleségem, egy tündéri kislányom és egy 27 éves, Ausztráliában élő fiam, aki egy étterem menedzsere - magyarázta büszkén a "magyar Elvis".
Bors - Fotó: Velvet
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Újabb baleset történt a 6-oson,...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...

