Jennifer Aniston kidobta a pasiját
2009. március 17. kedd 15:46

Jennifer Aniston és John Mayer (képünkön) ismét külön utakon folytatják. A Jóbarátok egykori sztárja és zenész kedvese nem először fejezik be kapcsolatukat, tavaly augusztusban már egyszer szétváltak, most azonban véglegesnek tűnik a mosolyszünet.
Nemrég pedig még arról szólt a fáma, hogy akár eljegyzésre is sor kerülhet, az Oscar-gála éjszakáján végig szerelmespárként tündököltek, a színfalak mögött sem engedték el egymás kezét egy pillanatra sem. A lángolás azonban úgy tűnik, végleg kialudt, egy Anistonhoz közeli ismerős szerint legalábbis a pár már nagyon utálja egymást.
- Az Oscaron még minden rendben volt, utána azonban valami kihűlt. Sűrűn voltak nézeteltéréseik, és ezt Jen már nem tudta elviselni. Ezért úgy döntöttek, inkább nem folytatják tovább a kapcsolatukat.
Jennifer úgy érzi: John csak kihasználta őt a kapcsolatuk alatt, és zavarja az is, hogy John folyamatosan azt hazudja, ő hagyta el, a valóságban azonban Jennifer szakított - árulta el a forrás, aki szerint Aniston kifejezetten egykedvű, nem tört össze a szakítás miatt. Nem csoda, ha Aniston már könnyen túlteszi magát a szakításokon, hiszen amióta Brad Pitt-tel már nem alkotnak egy párt, sok férfit elfogyasztott.
Bors - Fotó: popcrunch.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Természetközeli élménypark vár...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...

