Harry herceg újabb botránya
2009. január 11. vasárnap 19:24

Ismét rasszista kijelentései miatt áll a szőnyeg szélén Harry herceg, ám lehet, hogy most nem ússza meg szimpla bocsánatkéréssel.
A videofelvétel ugyan három évvel ezelőtt készült, de csak most került a nyilvánosság elé. A filmet maga Harry készítette Cipruson. Kamerájával egyik ázsiai bajtársára közelített, majd azt mondta: Itt a mi kis „pakink", Ahmed.
A „paki" súlyosan sértő kifejezés a pakisztániakra. Ezután úgy tett, mintha telefonon felhívná nagymamáját, II. Erzsébet királynőt, s jópofa kijelentéseket tett, katonatársai legnagyobb örömére, akik harsányan szórakoztak Harry tréfáin.
A herceg arra kérte a királynőt az imitált telefonbeszélgetésben, hogy adja át üdvözletét a kutyáknak, és a nagypapának (Fülöp hercegnek), majd tiszteletlenül még hozzáfűzte: Isten óvjon! - ami gúnyos utalás a brit himnusz első sorára.
A hercegnek nem ez az első botlása, 2005-ben nácinak öltözve jelent meg egy jelmezbálban, és már akkor is nyilvánosan kellett bocsánatot kérnie.
A Clarence House - Károly trónörökös rezidenciája - nyilatkozatban kért bocsánatot a herceg újabb tréfájáért, ám lehet, hogy ezúttal ez nem lesz elég. A The Mirror szerint elképzelhető, hogy a brit hadsereg elunja a herceg vicceit, és eltávolítja soraiból.
Mirror/Zoom
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Természetközeli élménypark vár...

