Győzikét az utcára üldözték a hangok...
2008. március 19. szerda 11:03

Gáspár Győző felfedte depressziós korszakának legrosszabb perceit. A showman elárulta: miután megverték, majd a kutyájuk elpusztult, idegileg annyira szétcsúszott, hogy nem bírt aludni.
Hangokat hallott a házban, hajnalban három kilométert futott az utcán - utólag úgy véli, a megfelelési kényszer készítette. Győzikének ebben az időben a feleségével, Beával sem volt a legjobb a kapcsolata. A Győzike show, amely nélkül már létezni sem tudtak, hiszen a kamerák szinte minden percüket rögzítették, szépen lassan aláásta a házasságukat.
A gyerekek közül egyedül a kisebbik, Virág élvezte az érdeklődést, az iskolás Evelyn már megízlelte a népszerűség hátulütőjét: őt kinézték, gúnyolták az osztálytársai.
A show-t aztán tavaly hónapokra felfüggesztették: kiderült, Győző és Bea kapcsolata annyira megromlott, hogy a válás is szóba került. A showman elköltözött otthonról, és többször elterjedt a híre, hogy már van másik barátnője is.
Kemény időszak volt ez mind az ő, mind Bea számára, aki döbbenten kapta kézhez a válásról szóló papírokat. Kijelentette azonban, hogy ő nem megy el a tárgyalásra.
Hosszas huzavona után a páros mégiscsak úgy döntött: együtt marad. Kibékülésüket egy jamaica-i családi nyaralással ünnepelték meg. Sőt, annak ellenére, hogy korábban leszögezték, nem lesz több Győzike show, mégis célba vették a folytatását.
Ma.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

