Fél évtizedes lett a Dumaszínház
2009. április 11. szombat 13:07

Mint a Dumaszínház főszerkesztője (képünkön) felidézte, a "humorközpont" ötletével 2003-ban kereste meg Ardai Tamás, akit egy korábbi filmes munkából ismert: "benne merült fel, hogy stand-up comedyt kellene csinálni Magyarországon. Ismert engem mint humoristát, és egyik barátja, Sáfár Zoltán éppen egy kávézót tervezett a Madách téren, egy volt szolárium helyén".
A rövidesen megnyílt Godot Kávéház így a Dumaszínháznak is otthont adott, olyan neves fellépőkkel, mint Badár Sándor, Szőke András vagy Hadházi László; a műsorvezető kezdetben szinte minden este maga Litkai Gergely volt. "Kezdetben 10-15 ember ült be egy előadásra, és mivel nem volt pénzünk marketingre, a Dumaszínház híre a nézőkön keresztül, szájról szájra terjedt" - emlékezett a kezdetekre.
Elmondása szerint a műhely sikereiben mindig nagy szerepet játszott az, hogy a kezdetektől havi rendszerességgel folytatja a tehetségkutatást, így fellépőinek nagy része valóban az utcáról került a színpadra.
Mára országszerte több mint harminc helyen működik a Dumaszínház, jelenleg mintegy harminc állandó fellépővel. A Godot színpadán megfordult Fábry Sándor, Hajós András és Farkasházy Tivadar, itt kezdte előadói karrierjét többek között Aranyosi Péter, Bödőcs Tibor, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Kiss Ádám, de a Dumaszínházból kerülnek ki televíziós showműsorok fellépői és a Rádiókabaré utolsó Humorfesztiválja nyerteseinek döntő többsége is innen indult.
A tehetségkutatókat is beleszámítva eddig legalább 300 előadó fordult meg a Dumaszínházban, de folyamatosan érkeznek az új tehetségek - tette hozzá Litkai Gergely.
Mint megjegyezte, az ötéves születésnapot nem ünnepli külön rendezvénnyel a társulat, idén is megrendezik azonban Nagyvázsony önkormányzatával közösen július 24. és augusztus 2. között a Dumavölgy-Humorvár fesztivált, ahol a nézők festői környezetben, a Kinizsi vár tőszomszédságában élvezhetik a szabadtéri humoresteket.
A stand-up comedy - amikor a humorista egyedül, minden kellék nélkül mond el rövid történeteket - korábban főként az angolszász országokban volt népszerű.
MTI - Fotó: popháló.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Újabb baleset történt a 6-oson,...
- Pontyok és ragadozók is érkeztek két...

