Elérték a Duna-deltát a Magyarországon telepített vizák
2011. október 09. vasárnap 14:18

Hazánkban jelölt vizát fogtak ukrán halászok szeptemberben a Duna Kilija-ágában, 18 kilométerre a Fekete-tengertől. A tavaly elindított vizatelepítési program eredményességét igazoló, 50 centiméter hosszú halat visszaengedték a Dunába - közölte vasárnap az MTI-vel a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Az MTA BLKI No10998 jelű viza kifogásáról az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum tájékoztatta a visszatelepítési program szervezőit. A hal Vilkovóig 1580 kilométert tett meg, áthaladva a Vaskapu I. és a Vaskapu II. vízerőműrendszeren. Azzal, hogy a viza elérte a Duna-deltát, a 2010-es vizatelepítés kezdeményezői elérték céljukat: bizonyították, hogy a Duna felső szakaszáról, vagyis szaporodási helyükről a halak eljutnak tengeri élőhelyükig - hangsúlyozza a VM sajtóirodájának közleménye.
A viza
A 100-100 kis vizát 2010. szeptember 29-én a Szigetközben, Budapesten a Vizafogónál és Ercsinél, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság koordinálásával engedték vízbe. A vizatelepítés kezdeményezői és támogatói a Rideg&Rideg Fish Farm Kft. Homokmégy, az "Előre" Halászati Termelő Szövetkezet Győr, a Közép-dunai Hal Kft. Ercsi, és a Hallépcső Bt. Győr voltak, míg a halak jelölését a Balatoni Halászati Zrt. munkatársa végezte. A sikerhez hozzájárultak a szerb, ukrán halászok, az ukrán Duna Bioszféra Rezervátum, a román Duna Delta Intézet és a Belgrádi Egyetem Biológiai Tanszék munkatársai.
A kezdeményezők folytatni kívánják a tokfélék megmentéséért végzett munkájukat, terveik között szerepel az állományerősítő telepítések megkezdése, az élőhelyek védelme és annak vizsgálata, hogy a hajózsilipek funkcionálnak-e halzsilipként. Az újabb célkitűzések azonban már szélesebb körű összefogást igényelnek, mivel a Duna jelképének tekinthető viza megmentése Magyarország és a Duna-menti országok közös feladata - mutat rá a minisztériumi közlemény.
EQM - MTI - wikipedia.org
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Örökifjak búcsúját rendezték meg...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...