Csernus dokival fenyegetik Mónikát
2008. július 29. kedd 12:42

Bennfentesek szerint lehet, hogy Csernus doktorra bízzák a feladatot, de az is előfordulhat, hogy egy indiai guru, vagy egy eddig ismeretlen miskolci pszichiáter fémjelzi majd a produkciót. A Mónika show-t annak idején még RTL Klubosként éppen Árpa Attila álmodta meg, aki most a rivális a TV2 producereinek a főnöke.
Erdélyi Mónika műsora már hét éve vezeti a délutáni sáv nézettségi versenyét. A BorsOnline értesülései szerint a TV2 produkciója némileg eltér majd a kibeszélő show-tól, hiszen a szereplőket bemutató kisfilmek színesítik majd a produkciót. Az alkotógárdát az egykori Mónika show szerkesztőiből állították össze, akik tapasztalatot szereztek a talkshow-készítésről.
A főszerkesztő valószínűleg Pácza Zoltán lesz, aki nemrég távozott az ötös csatornától, és évekig erősítette a kibeszélő show csapatát az RTL Klubon is.
- Nem cáfolom az információt, ahogy azt már többször elmondtuk, ősztől több új műsort indítunk a csatornán, és a délutáni műsorsávban is változások lesznek. De mint ahogy Győzike show sem lesz a TV2-n, úgy Mónika show színvonalú produkciót sem áll szándékunkban készíteni - nyilatkozta lapunknak Magyar Rita, a TV2 szóvivője.
Az RTL Klubnál visszafogottan kommentálták a konkurencia lépését.
- A Mónika-show készítői közül többeket is megkörnyékezett a TV2, de egyikük se állt kötélnek. Ezért főleg olyanokat tudtak megnyerni, akik korábban nálunk dolgoztak, és akik nem önként távoztak a produkciótól - mondta Rényi Ádám, az RTL Klub kommunikációs igazgatója.
BorsOnline - Fotó: Regionaplo.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hidegebbre fordul, ködös napunk...
- A Dunába és Külső-Bédába is...
- Enyhített a bíróság a zalai ál-Jézus...
- Késsel támadó dohánybolti rablót...
- Pécsett is épülnek új lakások...
- Újabb elfogások: futószalagon...
- Októberben csökkent a hideg...
- Baranya kincseiből kaphatunk ízelítőt...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Több mint fél évszázada kezdték...

