Csepregi: Vikidálék jelentettek rólunk
2009. március 12. csütörtök 15:28

- Azt tudom, hogy Erdős Pétert életének utolsó negyven éve alatt - leszámítva azokat az időszakokat, amikor éppen börtönben ült - folyamatos megfigyelés alatt tartották. Volt, hogy maga találta meg a lakásában elrejtett lehallgatókészüléket, volt, hogy jugoszláviai nyaralásból utazott hazafelé, és leszedték a vonatról: tiltott irodalmat kerestek nála. Köteteket tesz ki az az irathalmaz, amely az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában a Péterről adott jelentéseket tartalmazza. Jelentett róla Dalos és Dejkó is, a popszakma két legszorgosabb besúgója - írja könyvében Csepregi.
- Érdekes kaland volt újra visszamenni az időben. Nem vádaskodni akartam, de hiszem: mindenkinek meg kellene írnia az élete történetét, ha másért nem, hogy egyszer majd odaadja a gyerekeinek és az unokáinak - mondta az énekesnő.
Megkerestük a két említett ügynököt. A Dalosként emlegetett Vikidál Gyula nem akart nyilatkozni, míg a lemezlovas Arató András - noha a Blikknek bírósági végzése is van róla - tagadja, hogy ő lenne Dejkó.
- Nem értem, miért állítja ezt Éva. Ezt az ügyet lezárta már a bíróság. Ha besúgó lettem volna, biztos csak jót mondhattam volna Csepregiékről, mivel bejárták szinte az egész világot. Bár az lettem volna...! Én Patakyval turnéztam, velük nem. Ha Évának van olyan jelentése, amit róluk adtam, hozza nyilvánosságra!
Blikk - Fotó: hhrf.org
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tűzoltók leptek el egy baranyai kórházat
- Több mint hétmilliárdos kárt okoztak...
- Harminc fok, ragyogó napsütés vár...
- A postán is átvehetik a nyugdíjasok...
- Éjszakai vonattal is hazajöhetünk a...
- Robbanás volt Pécsett, a Király...
- Bakondi szerint még több mingráns...
- Búcsúlevelet hagyott hátra Bogdán...
- Kristállyal kereskedő baranyai...
- Autóval szexelt egy idióta Pécsett, a...