Cseh Tamás azt mondja, jobban van

2008. augusztus 10. vasárnap 19:06

Cseh Tamás azt mondja, jobban van
Két éve tudta meg, hogy gyógyíthatatlan beteg, és csak hónapjai lehetnek hátra. A színpadnak is búcsút mondott, és sietve magnószalagokra diktálta az életét. A Cseh Tamás című könyv hatalmas siker lett, és a legendás dalnok péntek este újra színpadra lépett az Ördögkatlan fesztiválon. Javult az állapota - számolt be a Blikk.

„Ma reggel még félhalott voltam, és most itt vagyok köztetek" - mondta Cseh Tamás, miután a nagyharsányi általános iskola tornatermében az Ördögkatlan fesztivál közönsége elé lépett. Két évet kellett várni erre a pillanatra, bár előre jelezte, ahhoz túl gyenge, hogy gitározzon és énekeljen.

A vihar miatt helyezték át ide a Szoborparkba tervezett beszélgetést, amelyet két barátja, Háy János és Bérczes László, a Cseh Tamás című könyv szerzője vezetett. Bérczes stílusosan „vette rá" a legendás művészt a nyilvános szereplésre.

„Közöltem vele, ő a fesztivál egyik védnöke, és illene meg is jelennie. Nem tiltakozott" - magyarázta Bérczes, aki két éve is hasonlóan következetes volt a tüdőrák megállapítását követően.

„Meg akartam fojtani a Bérczest a könyv miatt" - emlékezett Cseh Tamás. „A kórházba is bejött, bekapcsolta a magnót, és kérdezett. Két hónapon át mindennap. Belátom, hogy akkor sietni kellett, hiszen az sem volt biztos, hogy a karácsonyt megérem, de még itt vagyok köztetek, úgyhogy alaposabb könyvet is csinálhattunk volna."

Aki ismeri „az indiánt", tudja, hogy ezt nem komolyan mondta, azt viszont igen, amikor magáról beszélt.

„Bár kezdetben nem nagyon tudtam, hogy Bereményi Géza miket ír, de ha ezek a dalok nincsenek, egy mocskos disznó lett volna belőlem... Szent dolgok énekese lettem, és ez nekem akkora örömet okozott, hogy majd' megszakadt a szívem a boldogságtól. Még mindig nem akarom elhinni, mekkora szeretet vesz körül."

Lefogyva, botra támaszkodva, de sugárzó arccal beszélt, majd az öltözőben úrrá lett rajta a szorongás.

"Nem szívesen beszélek a betegségről a médiában. Tudom, hogy sokan aggódnak értem, de higgyék el, senki sem anynyira, mint én magam. A csütörtöki vizsgálaton javulást állapítottak meg. Ez biztató, de változatlanul nem lehet tudni, mi a vége. Van bennem erő... remélem, elég."

Blikk - Fotó: cseh-tamas.hu