Bedőlt Bajor Imre új étterme
2008. június 26. csütörtök 13:46

Bajor Imre rengeteg áldozatot hozott - többek között nagyösszegű kölcsönt vett fel - azért, hogy április első hetében megnyithassa élete nagy vállalkozását, egy művészklubot.
A Kicsihuszár étterem olyan lett, amilyennek tulajdonosa megálmodta, s nemrégiben még a Heti Hetes sztárjainak zárópartijától volt hangos.
Alig két hónapnyi működés után most mégis be kellett zárni, bejárati ajtaján tábla hirdeti: nyári szünet miatt zárva. Nyitás szeptember elsején. A Bors úgy tudja, a klub teljes személyzetét fizetett szabadságra küldték, s a belvárosi helyiség borsos bérelti díját is kénytelenek állni a kényszerszünet alatt.
Mindemellett a hitelt is törleszteni kell. Suha Tivadar, a Kicsihuszár munkatársa szerint egy kommunikációs hibáért fizetnek most nagy árat a tulajdonosok.
- A nyitás utáni hibásan harangoztuk be a vendéglátóhelyet: Bajor Imre sajnos mindenütt azt nyilatkozta, hogy a Kicsihuszár zártkörű klub, így szinte csak az üzleti világban élő, illetve művészemberek járnak hozzánk. Ők viszont a nyári hónapokban nincsenek a városban, más vendégekkel pedig egyelőre nem számolunk. Kénytelenek vagyunk törzsvendégeinkhez igazítani a nyitvatartásunkat - magyarázta Suha.
- Mégsincs okunk panaszra, a klub az internetes toplistán az első helyen áll.
Bajor Imre is elismeri, hogy tapasztalatlansága is hozzájárult a klub bezárásához.
-Kevesebbet bukunk így, mintha egész nyáron nyitva lennénk! - mondja őszintén Bajor Imre.
- A Kicsihuszár pincehelyiség, ami a nyáron nem megy úgy, mint a kerthelységek. Ez teljesen normális helyzet, mi mégsem készültünk fel rá, így fordulhatott elő, hogy most be kellett zárnunk. A szünetet igyekszünk hasznosan kihasználni: felújítunk, kicsit átalakítunk, hogy többé a büdös életben többet ne kelljen bezárni. Nagy durranással készülünk az őszre - ígéri a művész.
Kép és szöveg: BorsOnline
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Jó hal, paprika, hagyma és só kell a...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

