Beckhamné féltékeny a magyar lányra
2009. május 03. vasárnap 14:55

Az angol Daily Star után a francia és a teljes olasz sajtó is azzal foglalkozott, hogy egy magyar szőkeséggel csalja meg a feleségét David Beckham. Fogarasy Mariann akkor került az angol futballista közelébe, amikor az AC Milan másfél hete Budapesten játszott.
A Daily Star szerint - a lány nyilatkozatára hivatkozva - Mariann névjegykártyát csúsztatott a focista zsebébe, majd kapott is a világklasszistól egy e-mailt, amelyben egy magánpartira invitálta őt. Az angolok őrültnek és feltűnési viszketegségben szenvedőnek nevezik a lányt, hasonló véleményen van a sztár sajtósa is.
Ugyanakkor Victoria a napokban lefújta a hónapok óta tervezett júliusi partit. A pár 1999. július 4-én fogadott örök hűséget egymásnak, igaz, Beckhamről azóta többször kiderült, nem tud ellenállni a bombázó csábítóknak. Posh Spice hallani sem akar arról, hogy évfordulójukon ismét feleségül menjen a labdarúgóhoz. Döntését azzal indokolta, férjére túl sok elfoglaltság vár a nyáron az Egyesült Államokban. Viszont egyre többen állítják, házasságukat már csak a reklámszerződések és a közös gyerekek tartják össze.
Fogarasy Mariann viszont tagadja, hogy ő bármiért felelős lenne, bár azt elismeri, Beckhamet dögös fickónak tartja. - A napokban felhívott egy magyar nő, aki az angoloknak dolgozik, és arra kért, találjunk ki valami szaftosat. Több százezer forintnak megfelelő összeget ajánlottak érte, de én nem ezzel szeretnék karriert csinálni, nem is nyilatkoztam nekik - mondta a Borsnak Mariann.
- Nagyra tartom Beckhamet sportolóként, emellett dögös férfi, de semmi több. Más lenne a helyzet, ha nem lenne nős, de akkor sok millió nő eljátszana a gondolattal, mi lenne, ha...
Mariann tervezi, hogy ismerőseivel elmegy arra a milánói szórakozóhelyre, ahová a sztárfocisták is járnak. Aztán ki tudja, lehet, hogy Beckham is ott lesz...
borsonline.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...