Az intenzíven ápolják Törőcsik Marit
2008. október 16. csütörtök 13:40

Az MTI úgy értesült, hogy Törőcsik Marit Budapesten, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében kezelik. Az intenzív osztály ügyeletes orvosa az MTI információját megerősítette, részleteket azonban - a család kérésének eleget téve - ő sem közölt.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, életének 73. évében járó színművész a Nemzeti Színház és az ExperiDance Revans című közös produkciójában szerepel.
Emellett a teátrum műsorterve szerint ő játszaná Bossola szerepét a 2009 májusában bemutatni tervezett John Webster-darabban, az Amalfi hercegnőben. Törőcsik Mari játékmesterként működött közre Csiky Gergely Buborékok című vígjátékában, amely a Nemzeti Színház programja szerint legközelebb október 18-án kerülne színpadra.
A színművész lenne a mesélője Szemző Tibor és Sári László Csoma - opéra cinématique című előadásának; a Kőrösi Csoma Sándor életét megidéző darabot a Művészetek Palotájában október 24-én mutatnák be.
Törőcsik Mari lett volna a szerdán kezdődött Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál díszvendége. Papp Csaba Zoltán, a Magyar Filmunió munkatársa az MTI megkeresésére csütörtökön elmondta: a művésznő betegségre hivatkozva a hét elején mondta le részvételét az egyesült államokbeli fesztiválon.
MTI - Fotó: szinigazdasag.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Természetközeli élménypark vár...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...

