Magyarok futnak az olimpiai fáklyával
A nemzetközi olimpiai mozgalom elkötelezett támogatója, a Magyar Olimpiai Bizottság aranyfokozatú támogatója a Samsung által kiválasztott négy honfitársunk pénteken utazott el a nagy útra. - Halász Judit színművésznő és Barabás Éva műsorvezető személyében két ismert és közkedvelt személyiséget választottunk ki, míg dr. Lakatos Katalin egy speciális nevelést igénylő, gyerekekkel fogalalkozó alapítvány szakmai vezetője, Kovács István pedig Mikulás-nagykövet, ő kistérségekben szervez évek óta futóversenyeket és különböző kupákat, melyekkel a mozgás és a sport szeretetére próbálja...
Kosárlabda férfi Euroliga: Európa trónján a CSZKA
A mérkőzés legjobbjának Trajan Langdont választották, aki 21 ponttal keserítette meg a Maccabi-játékosok életét. A CSZKA-ban heten is kétszámjegyű pontot értek el, erre a kiegyensúlyozottságra pedig nem volt válasza az izraeli csapatnak.A CSZKA 45-41-es vezetés után tudott ellépni a Maccabitól, Holden és Langdon remeklésének köszönhetően, majd az utolsó negyedben egy négy és fél perces kosárcsend végképp megpecsételte az izraeliek sorsátA moszkvai katonacsapat 1961, 1963, 1969, 1971 és 2006 után hatodszor ülhetett fel Európa kosárvilágjának trónjára.FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA,...Geráék bajnokként jutottak fel az élvonalba
Gera Zoltán együttese, a WBA bebiztosította feljutását, miután idegenben 2-0-ra legyőzte a Queen's Park Rangers gárdáját. A Championshipben április hónap legjobbjának választott Gera végigjátszotta a kilencven percet és ezúttal is jó játékkal segítette együttese győzelmét.Ferenczi István kezdőként lépett pályára a Barnsleyban, de nem sok öröme volt a mérkőzésben, csapata 3-0-ra kikapott a Cardiff otthonában, válogatott futballistánkat a 78. percben cserélték le.A Plymouth a Wolverhampton otthonában szenvedett 1-0-s vereséget. Tímár Krisztián kezdő volt, és a 78. percig volt...Hármas pécsi siker a...
A Nyíregyházáról a Pécsi Futó Klubhoz a közelmúltban visszaigazolt Bene Barnabás mellett ugyancsak két pécsi futó, Bene klubtársai állhattak föl a dobogó másik kélt fokára...Talmácsi Sanghajban újra...
Pályafutása első győzelmét aratta a Kínai Nagydíjon az olasz motoros, aki az ötödik helyről vághatott neki a futamnak. Talmácsi Gábor bizakodva várhatta a rajtot, hiszen a délelőtti...PMFC: két gól, két kapufa,...
Pápa - PMFC-Pécs Plaza2-2 (0-1) Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 26. forduló. Pápa. V.: Szabó S. Lombard-Pápa: Tarczy - Tóth...
Rali-ob: Turán első...
A technikai sportok, így a rali nagy igazsága, hogy nem mindig a leggyorsabb nyer, a lényeg, hogy célba is kell érni... Jól tudta ezt a korábban hatszoros túraautó-bajnok, és a...Tizennégy pontot adott el a...
Szolnok - PVSK-Expo Center Pécs75-74 (18-20, 12-16, 17-25, 28-13)Kosárlabda NB I., férfiak, rájátszás, negyeddöntő, 2....
Megvédte pólóbajnoki címét...
A győztes gólt Katonás Gergely lőtte az utolsó másodpercben. A párharcot ezzel 3-1-re megnyerte a Vasas, így megvédte címét.Kaká a legbefolyásosabb száz ember között
Kaká az egyedüli labdarúgó a magazin százas listáján, a brazil sztár a Hősök és úttörők kategóriájának tagja is egyben. Ebben a kategóriában díjazták a teniszező Andre Agassi, a kerékpáros Lance Armstrong és a művégtagokkal versenyző atléta, Oscar Pistorius teljesítményét is. Kaká egyetlen labdarúgóként természetesen helyet kap a május 12-én megjelenő magazin címlapján is.- Amikor meghallottam a hírt, el sem akartam hinni. Csodálatos pillanat volt - mesélte Kaká. - Elképesztő ez az elismerés, része lenni a világ száz legbefolyásosabb emberének elképesztő kiváltság. Viszontlátni a...Ivkovics nélkül is jól rajtolt a PVSK
PVSK-Expo Center Pécs - Szolnok85-75(16-16, 24-20, 24-27, 21-12) Kosárlabda NB I., férfiak, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 2000 néző. V.: Hartyáni, Bognár, Farkas.PVSK-Expo Center Pécs: Williams 10, Karageorgiu, DÉNES 16/12 , GREBENÁR 8/3, Lapov 14/6. Cs.: Tóth N. 6, ALEKSZICS 18/6, Kutasi 7/3, CZIGLER 6.Szakmai igazgató: Sztojan Ivkovics. Edző: Völgyi Péter.Szolnoki Olaj KK: KELLEY 27/3, Cziczás 6/6, HOLLINS 21/3, Sabaliauskas 3/3, Góbi 2. Cs.: JURKUNAS 9/3, Harazin 7.Vezetőedző: Pór Péter.Az eredmény alakulása. 3. p.: 2-0, 4. p.: 9-1, 5....
Újabb százassal elődöntős a MiZo
Szekszárd - MiZo-Pécs 2010 58-108 (17-25, 17-25, 16-31, 8-27) Kosárlabda NB I., nők, negyeddöntő, 2. mérkőzés. Szekszárd, 400 néző. V: Farkas, Pozsonyi.Atomerőmű KSC Szekszárd: Bukovszki 3, Tamás 5/3, Bálint 6, MAKSZIMOVICS 21/6, VARDA 17. Cs: Tamis 3, Bozóki 3, Demeter, Hajdú. Vezetőedző: Ujhelyi Gábor MiZo-Pécs 2010: IVÁNYI 14/6, Fegyverneky 10/3, Podrug 11, VAJDA 31/9, GRAZIANE 17. Cs: Somogyi 6, Richter 4, KRIVACSEVICS 15, Kováts N., Mészáros.Vezetőedző: Rátgéber László Az eredmény alakulása. 6. p.: 11-19. 11. p.: 18-25. 13. p.: 22-36. 18. p.: 28-44. 21. p.: 34-50. 27. p.:...
Gera Zoltán a hét után a...
Gera két héttel ezelőtt a hét játékosa címet érdemelte ki az angol másodosztályban az úgynevezett Actim Index alapján, most pedig a hónap legjobbjává választották a Powerade-szavazáson.A...A MiZo lehet az első elődöntős
Az erőviszonyok alapján nem kétséges, hogy a második, idegenbeli meccsét is megnyeri pénteken Rátgéber László alakulata, és...
A Fradi kiszállt a bajnoki...
Ferencváros - Kecskemét 1-2G.: Ndjodo 52., ill Montvai 47., 73Az élvonalba igyekvő két csapat találkozójának első félideje óriási csatát és élvezetes, színvonalas futballt hozott, de...Agüeróért 12 milliárdot...
Sergio Agüero, az Atletico alacsony termetű futballistája remekül megállja a helyét a spanyol bajnokságban, ő az Atletico...
BL: Drogbáék először döntősök
Chelsea - Liverpool3-2 (1-0, 1-1, 3-1)Labdarúgó Bajnokok Ligája, elődöntő, második mérkőzés.G.: Drogba (33., 103.), Lampard (98. - 11-esből) ill. Torres (63.), Babel (116.)A Chelsea...Ligakupa-döntő: kétgólos...
A Ligakupa tavaszi sorozatában szerdán játszották le a döntő első mérkőzését. A Győr játszott otthon, s a zöld-fehérek ki is használták a hazai pálya előnyét, és 2-0-ra győztek a Debrecen...Labdarúgó NB II.: döntetlen Pécsett és Komlón
PMFC-Pécs Plaza - Felcsút1-1 (0-0)Labdarúgó NB II., Nyugati csoport, 25. forduló. Újmecsekalja, 700 néző. V.: Szabó Zs. PMFC-Pécs Plaza: Farkas - Simonfalvi, Lantos, Szabados, Kulcsár - Fónai, Sipos J., Törtei (Németh Zs., 71.), Wittrédi (Luczek, 54.) - Horváth Zs., Lovrencsics (Nagy O., 32.) Vezetőedző: Nagy Tamás. Felcsút: Kozma - Szalai, Tamási, Trampler, Makrai - Ribi (Imrik, 54.), Gálos, Domján, Venczel - Móri (Noah, 76.), Varga I. (Disztl D., 68.). Vezetőedző: Szijjártó István.G.: Kulcsár (11-esből, 82. p.), ill. Móri (60. p.). Nagy Tamás: - Az első félidőben ritmustalanul...Iványit pihentetve is nyert a MiZo
MiZo-Pécs 2010 - Szekszárd108-65 (32-10, 26-20, 27-16, 23-19)Kosárlabda NB I., nők, rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 600 néző. V.: dr. Szakáll, Jakab.MiZo-Pécs 2010: Fegyverneky 8/6, SOMOGYI 19/3, VAJDA 26/6, PODRUG 18, Graziane 10. Cs.: KRIVACSEVICS 16, Richter 4, Mészáros 4, Kováts 3.Vezetőedző: Rátgéber László.Atomerőmű KSC Szekszárd: BUKOVSZKI 10/3, Tamás 10, Bálint 10/6, MAKSZIMOVICS 20/6, Varda 5/3. Cs.: Bozóki 4, Tamis 5/3, Demeter 1.Vezetőedző: Ujhelyi Gábor.Az eredmény alakulása. 4. p.: 18-1, 6. p.: 23-5, 10. p.: 32-10, 13. p.: 39-19,...
Száz nap múlva kezdődik az olimpia
Pekingben gyakorlatilag minden létesítmény elkészült, és már több tesztversenyt is megtartottak, míg az új nemzetközi repülőtér és a metróvonalak könnyebbé teszik az utazást. Ezenkívül sikerült javítani a környezetvédelmi mutatókon; a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerint a levegő nem veszélyezteti a játékokra érkező versenyzők egészségüket.A olimpiai közeledtével amúgy egyre nagyobb az izgalom a kínai metropoliszban: „A helybéliek és a látogatók láthatják, miként alakul át a város, amely üdvözli a sportolókat, az újságírókat és a szurkolókat mind a tesztviadalokon,...
« Előző
7938 | 7965 | 7992 | 8019 | 8046 | 8073 | 8100 | 8127 | 8154 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos baleset történt a 6-oson, két...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...
- Remekül teljesítettek az ANK úszói...
- Elhunyt George H.W. Bush volt...
- Elhunyt Karel Gott - Álmában érte a...
- Szerdán sem kímélte a vihar a megyét,...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Rangáékkal kampányolnak a baranyai...
- Egy újabb borult, szomorkás nap vár...

