Folyik a harc a palánkok alatt: az ügyvezető szerint az a cél, hogy a PINKK eltűnjön a süllyesztőben
Kemény alapszakaszon van túl a PINKK-Pécsi 424 női kosárlabda csapata, akik az éppen aktuális soros ellenfél mellett a pécsi önkormányzattal és a szövetséggel is lejátszottak néhány meccset az elmúlt hónapokban. Az egyesület társ-ügyvezetője a Pécsi Újságnak azt mondta, egyesek azt a célt tűzték ki, hogy a csapat „eltűnjön a süllyesztőben". Ha van ilyen elképzelés, ha nincs, a Pécsi Női Kosárlabda Sportegyesületnél a mostoha körülmények közt is kitartanak, és jó esély van arra, hogy biztosított lesz az anyagi háttér a bajnokság befejezéséhez. Ha az ismert körülményeket...
Ismét igazolhat a PMFC, az MLSZ megszüntette az eljárást
Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága megszüntette az eljárást a PMFC-Matias ellen az úgynevezett Grumic-ügyben. A határozat jogerős. Mint ismert, az MLSZ fegyelmi Bizottsága tavaly novemberben kizárta a PMFC-Matiast az átigazolásból, mivel a Kaposvár szerint nem fizette meg Miroslav Grumic vételárának harmadik részletét. A Fellebbviteli Bizottság határozata szerint mivel nem állapítható meg fegyelmi vétség, a fegyelmi eljárást megszünteti. A jelen határozat ellen további fellebbezésnek helye nincs - írja a pepsifoci.hu. Miroslav Grumic tavaly nyáron került Kaposvárról Pécsre. A PMFC...Női kosárlabda NB I: nyert a PINKK a Vasas ellen
A PINKK Pécsi424 hazai pályán legyőzte az alapszakasz utolsó helyén végzett Vasast csütörtökön a női kosárlabda NB I középszakaszában, az alsóház első mérkőzésén. Eredmény, középszakasz, alsóház: PINKK (Bácsbasket Kft.) - MKB-Euroleasing Vasas 85-51 (27-9, 18-18, 26-14, 14-10)Női kosárlabda: ingyenes a...
Két ingyenesen megtekinthető kosármeccs is várja a pécsieket szombaton délután a Lauber Dezső Sportcsarnokban: a PEAC-PÉCS felnőtt női csapata 18 órától a rózsahegyieket...Férfi kosárlabda Magyar...
Bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe a PVSK férfi kosárlabda csapata, miután szerdán este csak minimális vereséget...
Bemutatkoztak a PMFC új,...
Nem terveznek nagy átalakítást a téli szünetben az OTP Bank Ligában szereplő PMFC-Matias labdarúgócsapatánál, de vannak már távozók és érkeznek új játékosok is. Bodnár László, a brazil...Újabb válogatott focista...
A Nemzeti Sport információi szerint a magyar válogatott Lázár Pál szóbeli megállapodást kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő PMFC-Matiasszal. A hatszoros válogatott Lázár az előző...Szurkolókat is vár a...
Nagyszabású véradó napot rendez a PMFC-MATIAS csapata - közölte a klub keddi kommünikéjében. Mint írják, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának fiatal kapusa, Rakaczki Bence leukémiában...Kifizette a válogatott védő...
A PMFC-MATIAS hétfőn átutalta a válogatott labdarúgó, Balogh Béla vételárát a Kecskemétnek. Hivatalossá vált, hogy Balogh...
Egymillió forinton osztozik tizenhat baranyai fociklub
Az MLSZ Baranya Megyei Igazgatóságának döntése értelmében a 2012/2013-as bajnoki évben újonnan induló felnőtt, illetve a kötelezett csapatokon kívül az előző bajnoki évhez képest plusz utánpótlás csapatot indító sportszervezetek közel 1 millió forint értékben részesülnek sporteszköz, sportfelszerelés, valamint utazási költségtérítés támogatásban. A sportfelszerelések ünnepélyes átadására január 22-én 17 órai kezdettel kerül sor a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar épületében. (Pécs, Szántó - Kovács János u. 1/B). Támogatott egyesületek:...A magyarok fele biztosítás nélkül utazik síelni
A magyar síelőknek csak alig harmada köt utasbiztosítást - esetleg síbiztosítást -, és a kedvezményes külföldi orvosi ellátásra jogosító, ingyenesen elérhető Európai Egészségbiztosítási Kártyát is csak minden második síelni induló váltja ki - közölte felmérésének eredményét a kutatást végző egoMedia-t üzemeltető AEGONdirekt.hu hétfőn az MTI-vel. Az egoMedia a felmérést a 930 ezer felhasználót tartalmazó adatbázisából kiválasztott, 2094 fős mintán végezte. Csak a tavalyi szezonban, több mint 10 ezer magyart ért síbaleset külföldön, a kárösszegek pedig 10 ezer forinttól több millió...Kettős pécsi siker a női kosárlabda-bajnokságban
A zárófordulóban a címvédő Győr vendégeként is diadalmaskodó Sopron százszázalékos mérleggel nyerte meg a női kosárlabda NB I alapszakaszát. Mindkét pécsi együttes győzelemmel zárt. Az euroligás csapatok vasárnapi rangadóján a házigazdáknál a múlt héten távozott lett Ieva Kublina és amerikai Chay Shegog mellett Nagy-Bujdosó Nóra is hiányzott, aki két napja a PEAC-Pécshez szerződött. A szövetség versenykiírása szerint az első négy helyezett - Sopron, Győr, Pécs, Miskolc - a szlovák bajnokság első négy csapatával játszik a középszakaszban, majd közös négyes döntőre kerül sor....Férfi kosárlabda: kilenc...
Kikapott a PANNONPOWER a Jászberénytől, a Körmend pedig kiélezett csatában egyetlen ponttal nyert a Szombathely otthonában a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapjának Vas megyei...Kiss Gergely vezérletével...
A Honvéd a háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely vezetésével öt góllal nyert a Pécs otthonában a férfi vízilabda ob I...
Férfi kézilabda-vb: 6 gólos...
Az ötven percig jól helytálló magyar válogatott 28-22-re kikapott a házigazda spanyol csapattól a férfi kézilabda-világbajnokság csütörtöki játéknapján, Madridban. Az első félidő nagy...FIFA-világranglista:...
A magyar labdarúgó-válogatott változatlanul a 32. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön...
Vízilabda ob I: nagyon...
Bódis volt a legeredményesebb a pécsi csapatban a szerda esti mérkőzésen, de ő sem tudta megakadályozni a szolnoki henger nagyarányú győzelmét. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP - PVSK-Fűszért 19-7...Véradásra szólít a PMFC a...
Nagyszabású véradó napot rendez a PMFC-MATIAS együttese. Mint ismert, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának fiatal kapusa, Rakaczki Bence leukémiában szenved. Állapotának javulása érdekében...Magyar-román meccs: Csányi szerint jogos a FIFA büntetése
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke jogosnak, de aránytalannak nevezte a nemzetközi szövetség (FIFA) büntetését, amely szerint a magyar válogatott soron következő hazai, románok elleni vb-selejtezőjét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani. "A büntetés jogos, ilyen események mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Mértéke azonban indokolatlan és aránytalan" - mondta Csányi a Magyar Labdarúgás Fórumán a Papp László Sportarénában szerdán. Az MLSZ elnöke kiemelte, 10 ezer szurkolóból 100-200 viselkedett elfogadhatatlanul a tavaly augusztusban...
Megszerezte első hazai győzelmét az Autópark-PVSK csapata
Az Autópark-PVSK női kosárcsapata kedden délután a Zalaegerszeget fogadta az NBI/B tizedik fordulójában. Az ellenfél eddig egy győzelmet aratott, a Szekszárd ellen. A mérkőzés előtt mindenki bízott benne, hogy végre megtörik a jég, és hazai pályán győzelemnek örülhetnek a pécsiek. Autópark-PVSK - Zala Volán TE II.: 80-49 (18-11; 20-13;13-17; 29-8) Amatőr Női NB I, X. forduló Pécs, Gandhi Sportcsarnok, 50 néző Vezette: Kovács N., Csallóközi G. Autópark PVSK: Sánta 4, Szücs R. 17/3, Raus 15/3, Molnár 4, Nagy B. 8 Csere: Varga 2, Nagy D., Molitor 10, Demeter, Zólyomi, Benke...Hogy igazolhatja le Balogh Bélát az átigazolásokból kizárt PMFC?
A hétfői nap átigazolási híre volt, hogy Balogh Béla Kecskemétről Pécsre szerződött. A szövetség korábbi ítélete alapján azonban a PMFC nem igazolhatna, az MLSZ ugyanis kizárta a klubot az átigazolásból. Elbert Gábor, a Pécs cégvezetője a csakfoci.hu-nak azt mondta, hogy Balogh (képünkön) még nem írt alá hozzájuk, de ez hamarosan megtörténik, mivel egyelőre nincs jogerős ítélet az ügyben.A Kecskemétről távozó Balogh Béla egyelőre még nem a Pécs játékosa - írja a csakafoci-ra hivatkozva a kecskeméti sportportál, a kesport.hu, de rövid időn belül az lehet, annak ellenére, hogy a...
A rovat további témái
- Megtört a jég: Armstrong beismerte, hogy doppingolt
- Fontos meccsen szenvedtek vereséget Iványi Dalmáék
- Egész Norvégia meghatódott Gyurta Dániel szép gesztusán
- Magabiztos győzelemmel kezdtünk a kézilabda vb-n
- Kosárlabda: nagy csatában nyert a PEAC, bukott a PVSK
- Vereséggel zárta a budapesti túrát a pécsi vízilabda csapat
« Előző
4293 | 4320 | 4347 | 4374 | 4401 | 4428 | 4455 | 4482 | 4509 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már ma megérkeznek az első értesítők...
- Kikaptak a Párducok Szegeden
- Leszúrta az áldozatát - lehet, hogy...
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Megtartották a hagyományt: idén is...
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Trombitásból lett igazgató
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...

