Bundabotrány: 11 NB I-es meccs érintett
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) nyilvánosságra hozta azt a 33 labdarúgó-mérkőzést, amelyekkel összefüggésben felmerült a manipuláció megalapozott gyanúja a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában. A listán többek között 11 magyar, egy olasz és három finn élvonalbeli bajnoki találkozó mellett egy felnőtt válogatott összecsapás is szerepel. A KNYF közlése szerint Magyarországról további 15 találkozó érintett az ügyben: két Magyar Kupa-, öt Ligakupa-, egy NB II-es, négy U19-es, két klubcsapatok közötti barátságos találkozó és egy megyei első osztályú mérkőzés. A...Bundabotrány: Horvát állítja, nem vallott Détári Lajosra

Elnézést kért a biztonsági cég a szolnoki zászlókitiltás miatt
Elnézést kért a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon mérkőzés biztosításáért felelős cég a magyar zászló "kitiltása" miatt, és hétfő éjszaka közleményben tudatta: a beléptetés során előfordulhattak "valós, vagy vélt sérelmeket okozó egyedi félreértések". A Szolnoki Olaj KK Kft. és a meccsek biztosításáért felelős Védelem Holding Kft. a klub hivatalos honlapján tette közzé közös állásfoglalását. Ebben a két fél félhangsúlyozta: a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub napok óta tárgyalásokat folytat a - saját honlapjukon a következő mérkőzések meghatározatlan idejű bojkottját...Ma lenne ötvenéves Horváth...

Országos döntőben a Vasút...
Az országos junior leány kosárlabdabajnokság utolsó alapszakasz tornáját rendezték vasárnap a Gandhi Sportcsarnokban. A PVSK-s lányok két győzelemmel zártak, és így a BSE-t is...Birkózás: Lőrincz...

Női kosárlabda NB I -...
A Pécs 78-51-es vereséget szenvedett a Rózsahegy vendégeként a női kosárlabda NB I szombati játéknapján. Középszakasz, felsőház (magyar-szlovák bajnokság):Ruzomberok (szlovák) - PEAC-Pécs...Férfi vízilabda ob I -...
A Debrecen hazai környezetben kilencgólos különbséggel nyert a Pécs ellen a férfi vízilabda ob I szombati játéknapján. Eredmény, 19. forduló:Debreceni VSE - PVSK-Fűszért 15-6 (4-1, 3-1,...4-3-as vereséget szenvedett...
A PMFC-MATIAS ma a szlovén ND Mura 05 ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését - olvasható a pécsi csapat honlapján. Mint írják, a mérkőzés helyszínéül a hátsó füves pálya szolgált....Elmaradt a Vác-Videoton mérkőzés
Elmaradt a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében eredetileg szombat 14 órára kiírt Dunakanyar-Vác - Videoton FC párharc első mérkőzése. A székesfehérvári klub honlapjának beszámolója szerint nem sokkal a hivatalos kezdés előtt sajtótájékoztatón jelentették be a hazaiak képviselői, hogy a találkozót nem rendezik meg. Arról nincs pontos információ, hogy a váci futballisták miért nem vállalták a játékot, a Nemzeti Sport Online beszámolója alapján a klub tartozik a játékosoknak, akinek még a papírjaik sincsenek rendben. A Videoton egyik munkatársa arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a...Férfi kézilabda NB I: kikaptak a pécsiek és kieső helyen vannak
Egy gólos vereséget szenvedtek csak a pécsi kézis fiúk pénteken hazai pályán, de ezzel a bajnokság utolsó helyén várhatják a folytatást. Nagy baj azért nincs: jó esetben egy győzelemmel is négy helyet léphetnek előre. Eredmények:Balatonfüred-B.Braun Gyöngyös 28-25 (16-13)Pécs-Cegléd 28-29 (16-15)A tabella:1. MKB Veszprém KC 17 16 - 1 643-407 32 pont2. Pick Szeged 16 15 1 - 552-385 313. Csurgói KK 18 13 - 5 475-472 264. Grundfos Tatabánya KC 17 10 2 5 457-435 225. FTC-PLER Budapest 18 7 2 9 466-487 166. B.Braun Gyöngyös 18 6 4 8 453-488 167. Balatonfüredi KSE 18 6 1 11 443-488...Női kosárlabda Magyar Kupa: kiverte a PINKK-et a PEAC
A PEAC-Pécs öt ponttal nyert idegenben a PINKK Pécsi424 ellen csütörtökön este, így kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a női kosárlabda Magyar Kupában. Negyeddöntő, visszavágó: PINKK (Bácsbasket Kft.) - PEAC-Pécs 50-55 (12-14, 14-7, 12-14, 12-20) Legjobb dobók: Dorogobuzova 16, illetve Fűrész 17 Továbbjutott: a PEAC-Pécs, kettős győzelemmel.Balhé a szolnoki meccsről...
"Értetlenül és mélységesen felháborodva" áll a Szolnoki Olaj KK-Hapoel Holon nemzetközi kosárlabda mérkőzésen történtek előtt a Jobbik, közlésük szerint a keddi meccsen a...Több poszton is bevethető a...

Győzött a PMFC-Matias a...
Győzött a PMFC-Matias labdarúgócsapata a Budapest Honvéd ellen a Ligakupa negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. A pécsiek Grumics révén szereztek vezetést a nyolcadik percben, ám a...Kikaptak a férfi pólósok a...

Juhász Roland hazatér, a...

Sikeresen szerepeltek az...
A hétvégén az ANK úszóklub csapata 17 fővel utazott Százhalombattára, a Szalai János emlékére rendezett úszóversenyre. Ismét sok versenyzőt vonzott a verseny, külföldi csapatok...50 lenne Horváth Juci - emléknap a rácvárosi suliban jövő hétfőn
Jövő hétfőn, február 25-én rendezik meg a Mecsekaljai Iskola - rácvárosi - Kovács Béla Általános Iskolájában a Horváth Judit-emléknapot, amelyre a kosaras bajnoknő születésének 50. évfordulója ad alkalmat. Horváth Judit, a PVSK legendája, sokszoros magyar bajnok kosárlabdázója a Pázmány Péter úti iskolába járt, az intézmény tanulói ezért tisztelegnek emléke előtt. A tragikus balesetben elhunyt sportolóra való megemlékezésre 14 órától kerül sor.Legyőzte szlovák ellenfelét a PEAC-Pécs női kosárcsapata
Szlovák ellenfelet győzött le a PEAC-Pécs együttese vasárnap a női kosárlabda NB I felsőházi középszakaszában, amely egyben magyar-szlovák közös bajnokság. Eredmény, középszakasz, felsőház (magyar-szlovák bajnokság): PEAC-Pécs - Samorin (szlovák) 76-69 (22-14, 15-19, 17-14, 22-22) legjobb dobók: Barbour 16, illetve Slamova 19 További eredmények: Work Force DKSK-Miskolc - Piesanske Cajky (szlovák) 56-51 (12-17, 13-15, 20-13, 11-6)legjobb dobók: Raven 20, illetve Turbova 14Alsóház:Bácsbasket Kft.-ZTE NKK 50-52 (20-14, 8-12, 13-20, 9-6)legjobb dobók: Dorogobuzova 9, illetve Szélesy...Nem ment a pécsi fiúknak: Körmenden kaptak ki a kosarasok

A rovat további témái
- Győzött a Kaposvár a PTE-PEAC férfi röplabdázói ellen
- Papírforma: kikaptak a férfi pólósok a bajnokesélyes Szegedtől
- Táncgálát rendez a 25 éves Pécsi Fordan Táncklub
- Mészáros Ferenc, a korábbi pécsi tréner lett az Eger új vezetőedzője
- Női kosárlabda: szoros meccsen verte a PEAC a PINKK-et
- Félmillióra büntették a Supka-ügy miatt a PMFC-t
« Előző
4212 | 4239 | 4266 | 4293 | 4320 | 4347 | 4374 | 4401 | 4428 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...