Bundabotrány: befejezte a nyomozást a Főügyészség

Befejezte a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a magyarországi bundabotrány kapcsán, januárban pedig megkezdődik az iratok ismertetése - értesült az MTI Hírcentrum. Tegnap az M1 Híradó című műsorában Fazekas Géza ügyészségi szóvivő elmondta, hogy az ügyre létrehozott nyomozócsoport a célját elérte, eredményesen dolgozott, és a mandátuma heteken belül lejár. A bundaügyben 42 embert gyanúsítanak, köztük labdarúgókat, bírókat, egy edzőt és egy FIFA-engedéllyel rendelkező játékosügynököt. A gyanú szerint 33 hazai és nemzetközi futballmérkőzés eredményét manipulálták,...

Ki ne hagyja a sportcsarnokot: a kis és a nagy Dárdai, Lőrincz Paja és Davor Suker is pályára lép!

Ki ne hagyja a sportcsarnokot: a kis és a nagy Dárdai, Lőrincz Paja és Davor Suker is pályára lép! Az idén elmarad a szokásos Dárdai-teremtorna a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Az év azonban nem zárulhat játék nélkül, így három ismert futballbarát a Pécsi Sport Nonprofit (PSN) Zrt. társrendezésével bravúros gyorsasággal megszervezett egy, talán a korábbinál is rangosabb nemzetközi, ráadásul jótékony célú focigálát szombaton - tájékoztatta lapunkat a PSN. A december 29-én 10-18 óra között zajló öregfiúk-tornán a Videoton mellett egy horvát együttes, Budapest legjobbjai és a Pécs-válogatott is részt vesz, a betétprogramok sorában pedig a helyi utánpótlás legjobbjai is...

A Forma 1-es Vettelt választották Európa legjobb sportolójává

Az idén sorozatban harmadik Forma-1-es világbajnoki címét begyűjtő német Sebatian Vettel bizonyult a legjobb európai sportolónak a kontinens hírügynökségeinek választásán.A Red Bull pilótája a teniszezők nyolc éve tartó egyeduralmát szakította meg mostani sikerével ezen a szavazáson. Vettel két brit sportolót előzött meg: a Tour de France és a londoni olimpia időfutam bajnoka, Bradley Wiggins lett a második, míg harmadikként Mohamed Farah zárt, aki a nyári ötkarikás játékokon az 5 ezer és a 10 ezer méteres síkfutás aranyérmese volt. A legjobb teniszező, a szerb Novak Djokovic...

Férfi kosárlabda: itthon...

Nyolcpontos győzelmet aratott a PVSK a Székesfehérvár ellen szombat este a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Férfi kosárlabda NB I.  Pécsi VSK-PANNONPOWER - Alba Fehérvár 92-84 (21-24,...

Profi szerződést kapott a...

Aláírta élete első profi szerződését a PMFC színeiben futballozó Márkvárt Dávid. A labdarúgó 1994. szeptember 20-án született Szekszárdon,pályafutását a tolnai megyeszékhelyen kezdte,...

Péntektől újra kinyitott a...

Újra várja a sportolókat a Pécsi Városi Tenisz Club újmecsekaljai - a jégpálya melletti - létesítménye, amelynek december 9-én „csuklott össze" a négy pályát befedő sátra egy...

Supka menedzsere szerint...

Supka menedzsere szerint Matyi Dezső belegázolt az edző becsületébe Közel sem ért még véget a Supka Attila menesztése körül kibontakozó tragikomédia. Ugyan korábban arról volt szó, hogy a PMFC...

Női kosárlabda NB I:...

A PINKK Pécsi424 csapata fölényes, 19 pontos győzelmet aratott a Cegléd vendégeként a női kosárlabda NB I csütörtöki mérkőzésén. Eredmény: Ceglédi EKK-PINKK Pécsi424 50-71 (13-19, 21-21,...

Pákolitz utcai óvodában...

Pákolitz utcai óvodában jótékonykodtak a pécsi pólósok A PVSK-Füszért vízilabda csapata a december 12-i Kaposvári VK elleni mérkőzésre a plüssállatot leadó szurkolókat ingyen...

Műfüves futballpályát adott át Orbán Nyírlugoson

Műfüves futballpályát adott át Orbán Nyírlugoson Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson. A kormányfő - aki 1994-ben már egyszer járt a településen - ünnepi beszédében elmondta: örömmel és szívesen jött el ismét a kisvárosba, hogy többek között lerója tiszteletét a pálya névadója, Kiss Zoltán egykori iskolaigazgató emléke előtt, akinek fia jelenleg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kollégiumának az igazgatója. Az eseményen részt vett a város szülötte,...

Női kosárlabda NB I: kikapott a PEAC-Pécs Egerszegen

A Zalaegerszeg hazai környezetben legyőzte a PEAC-Pécs együttesét a női kosárlabda NB I egyetlen szerdai mérkőzésén, ezzel a tabellán pontszámban utolérte riválisát. Eredmény:ZTE NKK - PEAC-Pécs 77-68 (24-17, 14-21, 17-8, 22-22)Legjobb dobók: Gensler 19, illetve Jeaschke 23 A tabella:1. Uniqa-Euroleasing Sopron 15 15 - 1153- 723 30 pont2. HAT-AGRO UNI Győr 14 11 3 1152- 843 253. PEAC-Pécs 15 9 6 1024- 952 244. ZTE NKK 15 9 6 1028-1004 245. Work Force DKSK-Miskolc 14 8 6 1102- 922 226. PINKK Pécsi424 (Bácsbasket Kft.) 14 7 7 915- 905 217. Atomerőmű KSC Szekszárd 15 6 9 1040-1131...

Férfi kézilabda NB I: papírforma eredmény a Szeged ellen

A címvédő MKB Veszprém könnyedén nyert a Ferencváros vendégeként a férfi kézilabda NB I-ben szerdán, a pécsi fiúk a Szeged ellen hazai pályán vereséget szenvedtek. Eredmények:FTC-PLER Budapest - MKB Veszprém 23-36 (12-17)Vác - Grundfos-Tatabánya 30-28 (13-15)Cegléd-B.Braun Gyöngyös 31-23 (19-14)Pécs-Pick Szeged 25-34 (13-18)Balatonfüred-Csurgó 19-25 (12-14)A tabella:1. MKB Veszprém KC 15 14 - 1 570-356 28 pont2. Pick Szeged 14 13 1 - 485-336 273. Csurgói KK 16 12 - 4 418-419 244. Grundfos Tatabánya KC 14 8 2 4 379-365 185. FTC-PLER Budapest 15 6 2 7 392-398 146. Balatonfüredi...

Férfi kosárlabda NB I:...

A listavezető Alba Fehérvár közel negyvenpontos különbséggel nyert a vendég Sopron ellen a férfi kosárlabda NB I szerdai játéknapján, a PVSK Debrecenben kapott ki. Eredmények:Alba...

PMFC: Gajág Gergő aláírta...

PMFC: Gajág Gergő aláírta élete első profi szerződését Gajág Gergő 2007 óta játszik a Pécsi MFC-ben, szurkolóik azonban az október 10-i Vasas elleni Ligakupa találkozó után...

Lejjebb csúszott a...

Lejjebb csúszott a labdarúgó-válogatott a FIFA-világranglistán A magyar labdarúgó-válogatott két helyet rontva a 32. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott...

Nagyon úgy néz ki, hogy...

Nagyon úgy néz ki, hogy Biczó Bence után Jakabos Zsuzsanna is kénytelen elhagyni Pécset Mint nyáron a Pécsi Újság.hu a magyar sajtóban elsőként megírta, az úszó Biczó Bence és edzője Debrecenbe igazolt...

Kétszázmilliót kap Mocsai...

Kétszázmilliót kap Mocsai Lajos Nemzeti Kézilabda Akadémiája A kormány 200 millió forinttal támogatta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiát (NEKA) - jelentette be az NKA keddi...

Óvodában jótékonykodnak a...

A PVSK-Füszért vízilabdacsapata a december 12-i Kaposvári VK elleni mérkőzésre a plüssállatot leadó szurkolókat ingyen engedte be. Az együttes által összegyűjtött kabalákat a csapat...

Szoros meccsen győzött a PEAC-Pécs csapata Iványiék ellen

A PEAC-Pécs minimális különbséggel verte a vendég Bácsbasket Kft.-t (PINKK-Pécsi 424) a női kosárlabda NB I vasárnapi mérkőzésén. Eredmény: PEAC-Pécs - Bácsbasket Kft. 64-63 (15-23, 13-10, 20-16, 16-14) legjobb dobók: Jeaschke 13, Horváth 12, illetve Dorogobuzova 11 A tabella: 1. Uniqa-Euroleasing Sopron 15 15 - 1153-723 30 pont 2. HAT-AGRO UNI Győr 14 11 3 1152-843 25 3. PEAC-Pécs 14 9 5 956-875 23 4. Work Force DKSK-Miskolc 14 8 6 1102-922 22 5. ZTE NKK 14 8 6 951-936 22 6. Bácsbasket Kft. 14 7 7 915-905 21 7. Atomerőmű KSC Szekszárd 15 6 9 1040-1131 21 8. Ceglédi EKK 14 3 11...

Drámai csata után Eb-bronzérmes a női kézilabda-válogatott!

Drámai csata után Eb-bronzérmes a női kézilabda-válogatott! A magyar női kézilabda-válogatott - túlteljesítve az elvárásokat - bronzérmes lett a szerbiai Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi, belgrádi helyosztón hosszabbítás után 41-38-ra legyőzte a házigazdák csapatát. A norvég szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn - akinek a magyar kispadon ez volt az első nagy tornája - az első külföldi szakember, aki dobogós lett a magyarokkal világversenyen.  A válogatott negyedik alkalommal szerzett érmet az Eb-k 1994 óta íródó történetében: 1998-ban, 2004-ben és most a harmadik, 2000-ben pedig az első helyen végzett. Az első két alkalommal...

Kemény Dénes lett a vízilabda-szövetség új elnöke

Kemény Dénes lett a vízilabda-szövetség új elnöke Kemény Dénes, a férfi válogatott e hónap végéig hivatalban lévő szövetségi kapitánya lett a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) új elnöke.  A nemzeti csapatot sorozatban háromszor is olimpiai aranyéremig vezető szakvezetőt az MVLSZ vasárnapi tisztújító közgyűlésén választották meg a sportág első számú irányítójának. Kemény kétszeres olimpiai bajnok kapusa, Gergely István ellenében diadalmaskodott a voksoláson 133-108 arányban. Megbízatása négy évre szól. Az eddigi elnököt, Martin Györgyöt örökös tiszteletbeli elnöknek választották meg.