Ezüstérmesek lehetnek ma a kozármislenyi focisták
A labdarúgó NB II. második helyén végezhet a Kozármisleny SE, ha szombaton legyőzik a Zalaegerszeg csapatát. A mislenyi vezetőedző az év mérkőzésére készül. Már bizonyosan a dobogón végez a baranyai kisváros csapata, de ha szombat délután hazai pályán megverik a Zalaegerszeget, az ezüstérmet is bebiztosítják. Szabó Zsolt, a Kozármisleny vezetőedzője a klub hivatalos honlapján úgy nyilatkozott, az év mérkőzésére készülnek és egyáltalán nem ijednek meg a feladattól. Akárhogy is alakul a szombati meccs, a Mislenynél - mint írják - "óriási dolognak" tartják a...Tisztesen helytálltak a pécsi gyaloglók az Európa Kupán

45 ember ellen emeltek vádat a bundabotrány kapcsán
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában. A KNYF közleménye szerint az ügyben szereplő 45 vádlott között szerepelnek volt és aktív futballisták, játékvezetők, klubtulajdonos, futballmenedzser és edző is. A vádiratokban szereplő meccsek között szerepel két utánpótlás- és egy felnőtt válogatott találkozó, 11 magyar, három finn, egy olasz első osztályú mérkőzés, két Magyar Kupa- és öt Ligakupa-összecsapás, négy magyar U19-es mérkőzés, két...Az utánpótlás sem...

A vízilabda OB I-ben maradt...
Döntetlennel zárult a PVSK és a Kaposvár pécsi mérkőzése hétfőn a férfi vízilabda ob I rájátszásában, így a somogyi csapat kiesett az élvonalból. Vendégsiker esetén a Pécs búcsúzott...Aján Tamás maradt az erős...
A következő négy évben is Aján Tamás irányítja a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséget (IWF), miután a küldöttek megerősítették elnöki pozíciójában a hétfői, moszkvai tisztújító kongresszuson....Túraautó-vb: Michelisz...

Két nappal később játszik...
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága két NB I-es bajnoki mérkőzés időpontját is módosította a 29. fordulóban. A május 27-re kisorsolt Győri ETO-MTK mérkőzés időpontját...A bajai és pécsi fiú csapat...

Kikapott a PMFC-Matias Siófokon, a hazaiaknak a győzelem még bentmaradást is érhet
Hiába játszott a PMFC az első félidőben fölényban, a Siófok hazai pályán 1-0-ra legyőzte a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának szombati játéknapján, így megőrizte reményét a bennmaradásra. Sikerével a Siófok öt pontra csökkentette a hátrányát a pénteken vereséget szenvedett Pápával szemben. Az első félidőben a pécsiek játszottak fölényben, Kurucznak kétszer is nagyot kellett védenie ahhoz, hogy ne kerüljön hátrányba csapata. A fordulás után aktívabbá vált a Siófok, amely egy szabadrúgást követően Windecker fejesgóljával megszerezte a vezetést. A Pécs egyenlíthetett volna a...Összedőlt egy lépcső a BVSC uszodában, heten megsérültek

Mégis éles meccset játszik ma délután Siófokon a PMFC
A Pápa 2-1-es vereséget szenvedett a Szombathelyi Haladás otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így egyelőre nem sikerült biztosítania bennmaradását az élvonalban. A Pápa sikere a Siófok kiesését eredményezte volna a már biztosan búcsúzó Egri FC mellett. Ahhoz, hogy a Balaton-partiaknak maradjon reményük, szombaton győzniük kell a vendég Pécs ellen. Mint korábban írtuk, ha a Pápa nem kapott volna ki, a PMFC - vendégként - a már kieső Balaton-partiak ellen mérkőzött volna ma délután 4 órakor.Lehet, hogy a már kiesett...
Az Eger után a másik kieső hely is eldőlhet: amennyiben a Pápa győz Szombathelyen, akkor a Siófok kiesése biztossá válik. Ha ez pénteken elmarad, abban az esetben a Balaton-parti...Iványi Dalma jövőre...

Férfi kézilabda NB I -...
A Balatonfüred Cegléden, a Vác Pécsen nyert szerdán a férfi kézilabda NB I alsóházi rájátszásában. Eredmények, rájátszás a 7-11. helyért:Cegléd-Balatonfüred 26-28 (14-13)Pécs-Vác 26-30...Labdarúgó NB I: megkapta a...
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága első fokon további nyolc klubnak adott élvonalbeli induláshoz szükséges licencet, így összesen már 20 egyesület rendelkezik a...A PMFC-nél állítják,...

Neymar aláírt Bayern...

A hetvenhez közel is kitűnően vívott az Eb-n a PEAC korelnöke
Az olaszországi Terni városában rendezték az idei Veterán Vívó Európa-bajnokságot. A III. kategóriás (60-69 évesek) férfi párbajtőr viadalon a PTE-PEAC-PSNZRT korelnök vívója, az idén 68 esztendős Benedek Dezső a 22. helyen végzett. Hatvanhárom rutinos pengeforgató lépett pástra a versenyen, amelynek első körét kiválóan vette a pécsi veterán: a csoportból 5 győzelemmel és 1 vereséggel lépett tovább, a rangsor 11. helyén. A 64-es táblán felülmúlta az ír Kempet (10-6), majd szoros vereséget szenvedett a cseh Rynes ellenében.F-1: hazai győzelem, Alonso nyerte a spanyol nagydíjat

Férfi vízilabda ob I - Kaposváron nyert a PVSK-Fűszért
Hazai vereséggel zárult a férfi vízilabda ob I alsóházi rájátszásának szombati egyetlen összecsapása a Kaposvári VK és a PVSK-Fűszért között a somogyi székhely városi fürdőjében. Eredmény, rájátszás a 12-14. helyért: Kaposvári VK - PVSK-Fűszért 9-10 (0-1, 6-3, 2-3, 1-3) A legjobb góldobók: Bakó, Juhász-Szelei, Hoppál 2-2, illetve Bóbis 4A rovat további témái
- Újabb blama: megint kikapott hazai pályán a PMFC - 2-0-ra nyert Újmecsekalján a Haladás
- Megtört a jég: a Győr nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját
- Kollár Lajos pécsi érsebész a Magyar Vitorlásszövetség új elnöke
- Katari bíró dirigálja a PMFC-Haladás bajnoki meccset
- A PMFC a Haladást fogadja, a Győr bajnok lehet a hétvégén
- Mindkét egri tulajdonos egy forintért árulja a részesedését
« Előző
4050 | 4077 | 4104 | 4131 | 4158 | 4185 | 4212 | 4239 | 4266 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...