Zavargások miatt felfüggesztett olasz bajnokik
2007. november 13. kedd 01:59
Giancarlo Abete FIGC-elnök bejelentése szerint a Serie B és C felfüggesztése egyelőre a mostani hétvégére vonatkozik. Az élvonalbeli pontvadászatot azért nem kellett ilyen szankcióval sújtani, mert Serie A-ban egyetlen mérkőzés sem lesz a héten, hiszen a világbajnok válogatott Európa-bajnoki selejtezőt játszik szombaton Skóciában.
Az eset kapcsán országszerte kibontakozó zavargások miatt több politikus is a bajnokság felfüggesztését szorgalmazta, de jelen állás szerint csak a másod- és harmadosztályú pontvadászatot érinti a döntés, ugyanis csütörtökön újabb egyeztetésre kerül sor a klubvezetőkkel, hogy 25-én, azaz két hét múlva rendben folytatódhasson a bajnokság.
Arról is döntés született, hogy a hétvégi rendbontások miatt az elsőosztályú Atalanta és a harmadosztályú Taranto stadionjának azon részeit be kell zárni, ahol az ultracsoportok állandó helye van.
A jövőben a helyi rendőrkapitányok stadionon kívüli rendbontás esetén is elrendelhetik egy bajnoki mérkőzés elhalasztását vagy félbeszakítását, többek között erről határozott a Belügyminisztérium hétfői rendkívüli ülésén. Ezenkívül a vendégcsapatok ultrái nem kísérhetik el kedvenceiket az idegenbeli találkozókra.
Március 1-től a kluboknak saját biztonsági szolgálatot kell alkalmazniuk azokra a hazai meccseikre, melyekre több mint 7500 néző kíváncsi a helyszínen. Szintén tavasztól minden egyesületnek névre szóló szurkolói kártyát kell kiadnia és az ultrák is csak ezzel juthatnak belépőhöz.
origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- BL-győztes brazil csatárt...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

