Várhidivel elégedett az MLSZ, de kapitányt keres

2007. december 13. csütörtök 14:44

Idei utolsó ülését tartotta csütörtökön a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. Az első napirendi pontok megtárgyalása után két fontos határozat született: 1. vizsgálatot kell lefolytatni a szövetség korábbi elnökségének működése alatti gazdálkodással kapcsolatos büntetőjogi felelősség megállapítása érdekében, 2. a külföldre történő szerződések után az MLSZ kasszájába az átigazolási díjak 1+4 százalékából befolyó összegek jelentős hányadát a hazai futballakadémiák fejlesztésére fordítják.

Ki a felelős az adótartozásért?
Az elnökségi ülés elején elhangzott, hogy az APEH elutasította a szövetség fellebbezését, amely a korábbi főtitkár, Berzi Sándor kifogásaira épült, s II. fokon helybenhagyta azt a határozatát, amelynek értelmében a 2005. december 31-ig vizsgált időszak anomáliái miatt több mint 100 millió forintot kell befizetni adótartozás címén, a bírsággal és kamatokkal együtt. Az MLSZ jelenlegi irányítói részletfizetési kezdeményt kértek és kaptak, s az első, több mint 5 millió forintos törlesztő részletet már át is utalták az adóhatóságnak.

Ugyanakkor döntés született arról, hogy vizsgálatot kell indítani az említett időszak gazdálkodásával kapcsolatos büntetőjogi felelősség megállapítása céljából Berzi Sándor volt főtitkár ellen.

Pénzt kapnak a minősített akadémiák
Az MLSZ megváltoztatta a hazai játékosok külföldre történő szerződését követően az átigazolási díjból befolyó összeg felhasználásának rendjét. Mostantól az 1+4 százaléknyi összeg egy része nem a tranzakcióban érdekelt klub utánpótlásának támogatására áramlik vissza, hanem a becslések szerint évi mintegy 30 millió forintos tételt a szövetség által minősített futballakadémiák fejlesztésére fordítják.

Elégedettek a kapitánnyal
Az elnökség megtárgyalta és elfogadta Várhidi Péter jelentését az A-válogatott elmúlt évi teljesítményével, az elért eredményekkel kapcsolatban, s megállapította: a szövetségi kapitány teljesítette az elnökség által meghatározott célkitűzéseket, s az előzetesen lefektetett elveket betartva végezte munkáját. Ezért az elnökség tagjai kifejezésre juttatták elégedettségüket, s elismerésüket fejezték ki a szakembernek, illetve az általa irányított stábnak.

Az elnökség úgy döntött, hogy a szövetségi kapitány kijelölése érdekében további tárgyalásokra van szükség, s megbízta Kisteleki István elnököt, hogy a lehető leghamarabb tegyen javaslatot arra, hogy ki irányítsa a jövőben a válogatottat. A jelölt személyének előterjesztésére, szerződtetésének szentesítésére a jelen állás szerint a 2008. január 15-i rendkívüli elnökségi ülésen kerül sor.

mlsz.hu