Utánpótlás: PMFC-Kozármisleny fúzió, Mink lett a vezető
2012. június 16. szombat 17:03
Minknek a teljes utánpótlás és az ennek további állomását jelentő NB III-as csapat szakmai irányítása lesz a feladata. A közlemény így folytatódik:
"A komoly céloknak való megfelelés érdekében elsősorban szervezeti és néhány esetben személyi változások is lesznek az utánpótlásban. Eltökélt célunk, hogy országos mintaként megvalósítsunk egy kiváló képzési rendszert - a legkisebbektől a legnagyobbakig, az első csapatig bezárólag - és ennek megteremtsük mind a tárgyi, mind a személyi és szervezeti rendszerét, feltételeit.
Ettől az évtől kezdve megvalósul a teljes együttműködés a Kozármisleny és a PMFC-MATIAS utánpótlása között. Bár továbbra is két szervezet marad, mostantól egy szakmai stáb dolgozik Mink Olivér irányítása alatt. A két szervezetben sportoló játékosok és edzők egy egységet alkotnak, aminek részleteiről és lehetőségeiről a szülőket és sportolókat hamarosan tájékoztatjuk.
Ebben további kiemelt partnerünk lesz a kiváló feltételrendszerrel ellátott Kozármislenyi Általános Iskola, valamint a Pécsi Tudományegyetem, hiszen a sportolás mellett a tanulás fontosságát sem szeretnénk háttérbe szorítani. Mink Olivér június 18-tól látja el munkáját."
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

