Új korszak kezdődött a PMFC-nél, Dragóner Attila a klub új sportigazgatója
2025. december 03. szerda 08:59

Az 51 éves szakember hazai labdarúgásban szerzett tapasztalata és tudása mostantól a PMFC sikerét szolgálja, közölte a klub a honlapján.
Dragóner Attila neve játékosként és sportvezetőként egyaránt jól ismert a magyar futballban.
Az 1974-ben, Budapesten született korábbi válogatott hátvéd több mint háromszáz tétmérkőzésen erősítette a Ferencvárost, légióskodott Németországban és Portugáliában, 28 alkalommal lépett pályára a felnőtt magyar válogatottban, és ezalatt tagja volt az 1996-os atlantai olimpián szereplő csapatnak is.
2011-es visszavonulását követően az utánpótlás-nevelésben és a klubvezetésben is komoly szakmai tapasztalatot szerzett.
Hat éven keresztül dolgozott az FTC utánpótlásában, 2017-től pedig a Soroksár SC ügyvezető igazgatójaként irányította a klubot.
2023-ban a ZTE FC sportigazgatójaként aktívan közreműködött a kék-fehérek első kupagyőzelmében, méghozzá rendkívül fiatal kerettel.
Legutóbb a Tatabányai SC-nél tevékenykedett ügyvezetőként, ahol a feljutásban is szerepet vállalt, de rendszeres szakértője az M4 Sport műsorainak.
A PMFC vezetése meggyőződéssel tekint arra, hogy érkezése hosszú távon is jelentős lendületet ad a klub fejlődésének.
Baksa Zsolt, klubunk többségi tulajdonosa így nyilatkozott a PMFC honlapjának Dragóner Attila kinevezéséről:
- Tulajdonostársammal rendkívül büszkék vagyunk, hogy Dragóner Attilát sikerült a PMFC-hez szerződtetnünk. Pályafutása játékosként is példaértékű volt: kemény munka, szenvedély és a kitartás jellemezte. Ezek azok az értékek, amelyeket szeretnénk, ha a fiatal futballistáink is magukénak tudnának. Ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy Attila már sportvezetőként is bizonyított, legyen szó utánpótlásról, klubvezetésről, vagy sportigazgatói munkáról. Bízom benne, hogy új energiákat hoz a klub működésébe. Emellett kiemelt célunk a helyi tehetségek felépítése és mielőbbi beépítése az első csapatba. Meggyőződésem, hogy Attila szaktudása és szemlélete ebben is óriási segítség lesz.
Dragóner Attila következőképpen fogalmazott pécsi szerepvállalása kapcsán a pmfc.hu-nak:
- Óriási megtiszteltetés számomra, hogy a PMFC és a tulajdonos úr engem kért fel erre a pozícióra. Pécsnek komoly futballhagyományai vannak, a múltban pedig mindig erős utánpótlás jellemezte a klubot. Elsődleges célom a stabil működés megteremtése és a sportszakmai folyamatok egységesítése. Olyan rendszert szeretnék kialakítani, amely hosszú távon is kiszámítható, átlátható és versenyképes. Természetesen szeretnénk esélyt teremteni magunknak a feljutásért folyó küzdelemben, de úgy, hogy minden döntésünk tudatos legyen és illeszkedjen a klub hosszú távú építkezéséhez. Hiszek abban, hogy közösen egy pozitív, egységes és tenni akaró klubot tudunk építeni. Nem mi vagyunk a leggazdagabbak, éppen ezért mindenkinél keményebben és hatékonyabban kell dolgoznunk.
Új korszak kezdődik a PMFC-nél
Dragóner Attila érkezése és december 1-jétől szóló megbízatása egyértelmű üzenetet hordoz: klubunk hosszú távon stabil, következetes és ambiciózus szakmai jövőt épít. A következő időszak céljai között szerepel csapataink eredményességének javítása, a működés stabilizálása, a fiatal játékosok tudatos beépítése és fejlesztése, utánpótlásunk megerősítése, valamint a PMFC iránti bizalom újjáépítése. Továbbá új sportigazgatónk vezetésével a PMFC sportszakmai struktúrájának megerősítése és egységesítése, a klubfilozófia letisztítása, valamint a felnőtt csapat jövőképének felépítése kiemelt feladat lesz.
Forrás: PMFC - Fotó Kurdi Jüzsef/pmfc.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új korszak kezdődött a PMFC-nél,...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...
- Súlyos baleset történt az 57-es...
- Címvédőként készül Baranya...
- Álprofilok mögé bújva hívogatott...
- Új fajjal gyarapodott a...
- Simán verték itthon a pécsi...
- Orbán Viktor elárulta, mit talált...
- Nyomor és gazdagság: ezt kínálták...
- Két baranyai városba érkeznek a NAV...

