Túl magas volt a Veszprém a PEAC-nak
2008. január 13. vasárnap 20:58
PTE-PEAC – Veszprém 0:3 (-20, -23, -23)
Férfi röplabda NB I., Pécs.
PTE-PEAC: Dolgos, Horváth B.,Kelemen, Mánfai, Storcz, Takács. Cs.: Ambrus, Kaszás (liberó), Rab. Edző: Szabó Tamás.
A Veszprém nem jól kezdte a bajnokságot, de azóta egyre javuló játékot mutat, és kúszik felfelé a tabellán. Rendkívül magas csapat, még a feladójuk is két méter körüli – az ő játékát nem is tudták semlegesíteni a pécsiek. Szintén nagy nehézséget okozott, hogy az ellenfél sánca nem csak magas volt, de széles is, így nagyon leszűkítették az ütőszöget a PEAC-osok alacsonyabb ütői számára.
Horváth A., Régert és Gyöngyösi is hiányzott a pécsieknél sérülés, illetve betegség miatt, míg a Veszprém teljes csapattal tudott kiállni. Az eredmény így is tisztességesnek mondható, de nagyon fájó, hogy egy szettet sem sikerült nyerni.
A PEAC a hármas rájátszásra készül, azt a csoportot meg kell majd nyernie a bentmaradáshoz, de azért nem ártana út közben sem gyűjteni néhány győzelmet.
A pécsiek legközelebb a Magyar Kupában, január 16-án, szerdán 20 órakor, a ,POTE-csarnokban a Kecskemétet (az NB I. kiemelt csoportjának listavezetőjét) fogadják.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Második alkalommal imádkoztak...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- És akkor Pécsett egyszer csak Kádár...