Szerződést bontott a Ferencváros és Détári Lajos
2012. augusztus 20. hétfő 12:01
Már nem Détári Lajos felel a Ferencváros labdarúgócsapatának szakmai irányításáért: az FTC Labdarúgó Zrt. hétfőn közös megegyezéssel bontott szerződést vele.
A fradi.hu oldalon megjelent közlemény szerint a ferencvárosi vezetés - miközben emlékeztet rá, hogy a szakvezető korábban nagyon nehéz helyzetben tudott segítségére lenni a csapatnak - úgy ítélte meg, hogy a gyorsabb szakmai fejlődést egy új koncepció tudja biztosítani, és a változás elkerülhetetlen.
Détári 2011 augusztusának végén érkezett az FTC-hez, s csapatával a 11. helyen végzett a legutóbbi idényben. A jelenlegi bajnokságban négy forduló után - egy-egy győzelemmel és vereséggel, illetve két döntetlennel - kilencedik a Ferencváros, amely vasárnap Újpesten vesztette el veretlenségét. A rangadót a hazai alakulat egy, a 94. percben esett góllal nyerte meg 2-1-re.
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége májusban egy évvel meghosszabbította Détári Lajos szakmai igazgatói szerződését, amely pár nappal később járt volna le.
Détári utódját kedden mutatják be.
Szakmai vezetői váltások az OTP Bank Liga 2012/13-as idényében:
---------------------------------------------------------------
2012. augusztus 1.: Kis Károly helyett Máté Csaba
2012. augusztus 20.: Détári Lajos helyett ?
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...
- Természetközeli élménypark vár...

