Rali-skandalum: elmarad az évzáró
2007. november 09. péntek 09:00

Fújtak már le korábban is autóversenyt, de ennyire az utolsó pillanatban nemigen volt még rá példa. Ráadásul úgy, hogy a szövetség és a rendezésben, versenyautó-bérlésben érdekelt autós cégek még a hiányzó pénzt is összedobták volna, ám az FSO Motorsport nem mutatott túlzott segítőkészséget.
Ahogy Hajdu Attila, az MNASZ elnökségének egyik pécsi tagja az eseményt kommentálja, Jacsó Tibor meglehetősen spotszerűtlen módját választotta a lemondásnak. A nevezési lista leadási határidejének reggelén ugyanis még elküldött a szövetségbe egy 79 első osztályú páros nevét tartalmazó listát, és mindent rendben lévőnek tüntetett föl. Majd este hatkor, amikor már kevés esély volt rá, hogy még aznap bárki láthatja, elfaxolta a fővárosba a lemondó szép üzenetet...
Mindemellett a szövetség másnap azonnali mentőakcióba kezdett, és gyakorlatilag pár óra alatt - hiába, az autósportban sok pénz forog, és egy futam elmaradása óriási veszteségeket tud okozni...- „összeszedték" azt a nyolcmilliót, amelyet a rendező hiányként jelölt meg. (Ez egy nagyon-nagyon szolidan lebonyolított zempléni futam költségeinek kevesebb mint a fele.) Ám Hajdu Attila elmondása szerint Jacsó Tibor már így sem bizonyult partnernek, ahhoz a végső megoldáshoz sem járult hozzá, hogy maga a szövetség rendezze meg helyette a futamot, így nem maradt más megoldás, mint a törlés.
Bár a nevezési díjakat (ugyancsak szövetségi segítséggel) visszakapják a pilóták, sokakat így is súlyos anyagi veszteség érhet. Például, akik külföldről bérelnek autót, és a szervizcsapat útiköltségét már előre kifizették. Vagy a versenyautók bérbeadóit, akik egy komolyabb járgány esetén akár tízmilliót is bukhatnak kocsinként.
Ugyan mentségként nem fogadja el, azt Hajdu Attila is elismeri, hogy mivel sok kategóriában eldőlt már az érmek sorsa, valóban csekély volt a versenyzői érdeklődés. Ám azokban a géposztályokban, ahol még nyílt volt a csata, biztosan hidegzuhanyként érte a sorban hátrébb állókat, hogy már nem javíthatnak pozíciójukon. Hogy mást ne mondjunk, így „hullott" most Turi Tamás kezébe az abszolút bajnoki ezüst, akit Herczig Norbert Zemplénben még befoghatott volna.
Az MNASZ elnöksége Jacsó Tibor rendezői licencét egy évre bevonta, és máris eldöntötte, hogy a 2008-as rali ob csak hétfutamos lesz, és egyetlen versenyt sem mínuszolhatnak a pilóták.
A 2007. évi rali ob abszolút végeredménye
1. Benik Balázs, Varga István (Ford Focus WRC) 145 pont
2. Turi Tamás, Tóth Imre (Skoda Fabia WRC) 104
3. Herczig Norbert, Csökő Zoltán (Subaru Impreza WRC) 83
4. Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Mitsubishi Lancer Evo VI.) 69
5. Ifj. Érdi Tibor, Lukács József (Toyota Corolla WRC/Skoda Octavia WRC) 66
6. Vizin László, Zsíros Gábor (Subaru Impreza WRC) 65
7. Spitzmüller Csaba, Kazár Miklós (Skoda Fabia WRC/Toyota Corolla WRC) 53
8. Turán Frigyes, Benics Kálmán (Skoda Octavia WRC) 50
9. Borsi Gergely, Baranyai László (Subaru Impreza WRC) 4
10. Pethő István, Rubóczky Attila (Mitsubishi Lancer Evo VI.) 40
A baranyai pilóták közül Keszler Mátyás a H-csoportban a 3.; Hering Gyula az N3-as géposztályban a 3.; Keller Péter az N2-ben a 2. Ranga Péter Baksay-Szabó Ádám navigátoraként ugyanitt a 3. lett.
Szűcs Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- 11 milliárd forintnyi...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...