PVSK-Trendcom: hit nélkül nem megy
2007. október 27. szombat 23:57
Bevallom, tervezett kérdéseim között előkelő helyen szerepelt, nyolc vesztes forduló után nem gondolt-e még arra, hogy fölálljon a kispadról. Ám miután egy órát könyököltem a Vasút-pálya hátsó salakosának korlátjánál, most azt mondom: a PVSK-Trendcom mélyrepülésben lévő gárdájának messze Mink Olivér (képünkön) a leglelkesebb „játékosa"...
Tudom, egyetlen órából nehéz, sőt talán nem is szabad messzemenő következtetést levonni, ám az ennyiből is látszott - illetve nem látszott - ezen a tréningen, hogy ez nem az a csapat, amely nyolc elvesztett bajnoki után most aztán életét és vérét... Szóval, inkább tűntek megfáradt, unott, leírt alakulatnak, semmint tettre és harcra kész, mindenáron bizonyítani akaró CSAPAT-nak. Igaz, kinek is akarnának bizonyítani, amikor a kudarcok hatására immár a nézőszám is ötven alá esett - a patinás Vasút-arénában.
Ebbéli érzéseim helyességét igazolta, amikor, immár az öltözőben, a mester is szomorúan ismerte el, hogy a legfőbb gondot ő maga is motiválatlanságban, a hozzáállásban látja. „Vagy nyerő, vagy vesztes típus valaki. Utóbbiak sem a sportban, sem az életben nem viszik sokra. Sajnos, úgy látom, közülünk többen is utóbb kategóriához állnak közelebb", foglalta tömören össze a 11 forduló alatt összesen elért egyetlen győzelem (plusz egy döntetlen), hat gól és négy pont okát a mester.
Valószínűleg a szakosztály- és a klubvezetőség is erre az eredményre jutott, ugyanis a nem megfelelő hozzáállás miatt azonnali hatállyal elküldték Györgyfalvi Károlyt, további három játékosnak pedig „nevelő célzatú" utolsó lehetőségként fölajánlották, hogy maradhatnak, de költségtérítés nélkül. Cordines Krisztián, Nagy Attila és Polgár Csaba ma már nem a PVSK labdarúgója...
Czerpán István, a PVSK ügyvezetője szintén nem repes az örömtől a futballisták eredményei miatt. Ám azt ő is megerősíti, hogy nem „edzőkérdés" áll a háttérben. A bizalom egyelőre kitart, ám a keretet a télen mindenképpen meg akarják pár gólerős erősíteni, mondja. Emellett - élve az ottani változások kínálta lehetőséggel - a PMFC-vel is szeretnék a jövőben szorosabbra fűzni a kapcsolatot, ami akár kölcsönjátékosok szerepeltetését is magával hozhatná.
Azért, hogy a vasárnapi meccs előtt mégis a pozitív megközelítés legyen az utolsó szempont, a szakvezető Balázs, Lőrincz és Szakály nevét fontosnak tartja kiemelni. Ahogy fogalmaz, ha - legalábbis hozzáállás terén, mert ők sem voltak hibátlanok - az ő példájukat követik a játékosok, akkor annak ellenére nyerhetnének végre, hogy a fenti távozások miatt immár 15 fősre fogyatkozott a keret.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...