PMFC: feljelentették női focistáinkat
2007. november 08. csütörtök 00:20
Az ok ismét csak prózai.
A versenyszabályzat kimondja, hogy a bajnokikon csak a 15. életévét már napra betöltött labdarúgó léphet pályára. A piros-feketéknél viszont az első hat fordulóban az a (különben egykor éppen a PVSK-tól érkező) Kovács Nóra is beállt, aki csak most november 30-án teheti majd föl szülinapi tortájára a 15. gyertyát.
Ugyan a szakosztálynál ezt már a 6. fordulót követően észrevették, így azóta nem játszatják, ám most, a 12. körben az ellenfeleknek is sikerült valahogy kinyomozniuk. És „természetesen" villámgyorsan föl is jelentették az MLSZ-ben a pécsieket.
Ahogy a szövetség női futballal foglalkozó munkatársa, Király Gábor a PécsiÚjság.hu kérdésére megerősítette, több szóbeli bejelentés mellett már valóban az asztalán fekszik egy írásos beadvány is. Az eltelt hat hét nem jelent problémát, mivel ilyen esetekben óvási határidő nincs, az MLSZ hivatalból köteles eljárni a tudomására jutott szabálysértésben.
Sőt, a versenykiírás szerint mérlegelési jogköre sincs a szankció tekintetében a döntéshozó testületnek, azaz nem lehet enyhítő körülmény, hogy az ifjú Kovács Nóra nemhogy meccsek sorsát nem döntötte el, de csak a már „megnyert" találkozók végén kapott pár percnyi lehetőséget. Vagyis (ha hivatalosan is megállapítják a szabályszegést) a hat összecsapás 3-3 győztes pontjának elvétele mellett 1-1 büntetőpont is jár, így összesen 24 ponttal szegényedhet a PMFC.
Megkeresésünkre Godvár István, a PMFC női szakágának vezetője elismerte, hogy egyik munkatársuk (akit a jogerős döntésig nem akar megnevezni) valóban óriásit hibázott. Ugyanakkor, mint mondja, ők még semmiféle hivatalos értesítést nem kaptak a szövetségtől, azt is csak munkatársunktól hallotta, hogy péntekre már ki is írták a fegyelmi tárgyalást az ügyben. „Pedig mi már régebben kértünk meghallgatást az illetékesektől, nem értem az eljárást", kommentálta az esetet.
Godvár István mindemellett több szempontból is derűlátó. Egyrészt, mint mondja, jogászaik már fogalmaznak egy beadványt, mert szerintük a versenykiírás ide vonatkozó egyes pontjai alkotmányos aggályokkal bírnak. Másrészt a klubnál még az esetleges pontvesztés ellenére sem adnák föl élvonalbeli terveiket. Ez esetben a Győr kerülne az élre, ám a most 3. Hegyvidékről úgy hírlik, nem vállalná az NB I-et, azaz a pécsieknek a jelenlegi 4. Nagykutast kellene visszaelőzniük az ezüstért. Márpedig ezt a csapat felkészültségét és hozzáállását tekintve egyáltalán nem tartják lehetetlennek.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- 11 milliárd forintnyi...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...