Pécsi sikerek a harkányi K-1 küzdősport-gálán
2012. augusztus 13. hétfő 15:34
Augusztus 11-én K-1 küzdősport-gála került megrendezésre a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő Zrt., valamint az RFC Promotion Kft. közös szervezésében, a Magyar Országos Szakági Szakszövetség támogatásával.
Az első összecsapás volt az egyetlen az este folyamán, amit kick-boksz low-kick szabályrendszerben bonyolítottak le, ezt Kis Gábor, a PTE PEAC RFC GYM 60 kg súlyú versenyzője vívta a bosnyák Marinko Maticicel. A két hasonló stílusú versenyző meccsét a nagyobb rutin döntötte el, így a pécsiek világbajnoki bronzérmesének kezét emelték a magasba.
K-1 Junior 75 kg kategóriában a PTE PEAC versenyzője, Bakacs Dezső mérkőzött meg a szintén bosnyák Rasenovic Nikolaval. Egy kiegyenlített első menet után a magyar fiú a második két percben a magyar fiú átvette az irányítást, ami eredményeként a bosnyákra háromszor rá kellett számolni, ami a verseny bíró általi beszüntetését eredményezte.
A harmadik nemzetközi összecsapáson Darko Dalic mérte össze tudását a győri Unicentral Bulls versenyzőjével, Horváth Lászlóval K-1 szabályrendszerben 73,5 kg kategóriában. Ez a mérkőzés sem ment végig, mert a győri fiú a harmadik menetben technikai KO-val lépte le ellenfelét.
A második meccs párosítása egy pécsi összecsapást hozott. A nehézsúlyú Sárközi Attila csapott össze Demhardt Tamással. Sárközi technikai fölénye már az első menetben megmutatkozott és az idő előre haladtával csak az volt a kérdés, hogy végig megy-e a mérkőzés. Meg kell említenünk Demhardt Tamás sportemberi nagyságát, aki a Sárközi eredeti ellenfelének sérülése miatt az utolsó pillanatban vállalta el a meccset és maradt végig talpon.
63,5 kg súlyban a szentendrei Albrecht Péter és a pécsi Sárdi Tamás mérkőzésére került sor, amely 0-3 pontozással a PTE PEAC RFC versenyzőjének győzelmét hozta.
81 kg-ban a Re-Gym versenyzője Tímár Miklós egyhangú pontozással diadalmaskodott a pécsi Hárságyi Roland ellen.
Azt este legnagyobb kiütését a 91 kg-os összecsapás hozta, ahol a szentendrei Varga István és a pécsi Zentai Máté mérkőzésén utóbbi a második menetben egy tekintélyt parancsoló fejrúgással szerezte meg a győzelmet.
Az est főmérkőzésén a 71 kg-os Vörös Roland (Re-Gym) és a pécsi Nagy András mindent megtett, hogy a közönség igazi csemegét lásson ebből a sportágból. A gigászi küzdelmet megosztott pontozással (2-1) Vörös Roland nyerte meg.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...