Nyílt edzéssel zártak a férfikosarasok
2007. december 22. szombat 00:03

A texasi fenegyerek nevének kiemelése nem véletlen, ugyanis az egész magyar bajnokságban talán páratlan módon a Vasútnál nincs „téli szünet" (kivéve a karácsony pár napját), azaz a légiósok sem utazhatnak haza a fáradalmak kipihenésére. Ahogy Sztojan Ivkovics szakmai igazgató indokolja ezen „újítását", nekik sem akkora sztárjaik, sem olyan hosszú cserepadjuk nincs, hogy megengedhessék maguknak ezt a luxust: „a mi egyik erősségünk a folyamatos kemény munkában rejlik".
A pécsi szakvezető félidei villámértékelésének részeként maga is bevallja, hogy előkelőbb helyen tanyáznak, mint amire előzetesen számítottak, hiszen az idény elején a megújult, tervszerűen fiatalított és „pécsiesített" kerettel a 4-6. helyet jelölték meg elérendő célként. Ugyanakkor nem is siet a dolgok elébe, hiszen „messze még a vége, másrészt, ha a klubok hátterét vetjük össze, messze nem ez a realitás", utal arra, hogy szerinte a szakosztály költségvetése a tizedik hely környékén mozoghat a mai NB I-ben.
Arra a kérdésre, hogy minek köszönhetően tudták mégis fölülmúlni saját várakozásukat is, a csapategységet, ismét a sok munkát említi, és azt, hogy „nálunk edző és játékos egyaránt tudja a helyét és a feladatát, egymásért dolgozunk, közös a siker és a kudarc is, és mindenki állandóan arra törekszik, hogy kihozza magából a maximumot".
Cziglerék (képünkön) a két ünnep között is folyamatosan tréningeznek, még szilveszter délelőttjén is, majd együtt búcsúztatják az óévet az EXPO Center partiján - ám azt is módjával, hiszen Sztojan Ivkovics elsején délután már ismét edzést vezényel, hiszen ötödikén már érkezik a MAFC az esztendő első bajnokijára.
Férfi NB I., alapszakasz
1. | Falco KC | 11 | 10 | 1 | 1002- 871 |
2. | PVSK-Expo Center Pécs | 11 | 9 | 2 | 892- 826 |
3. | Atomerőmű SE | 11 | 7 | 4 | 899- 867 |
4. | P.Leasing Dombóvár KC | 11 | 7 | 4 | 911- 907 |
5. | Szolnoki Olaj | 12 | 7 | 5 | 889- 908 |
6. | Albacomp | 12 | 7 | 5 | 968- 898 |
7. | Soproni sÖrdögök | 11 | 6 | 5 | 939- 923 |
8. | Univer KSE | 12 | 6 | 6 | 946- 964 |
9. | M.V. Nyíregyháza KK | 10 | 4 | 6 | 840- 893 |
10. | MAFC | 11 | 4 | 7 | 880- 970 |
11. | Zalakerámia ZTE KK | 12 | 4 | 8 | 926- 910 |
12. | Lami-Véd-Körmend | 12 | 4 | 8 | 987- 968 |
13. | Kaposvári KK | 11 | 3 | 8 | 867- 891 |
14. | B.B. Hódmezővásárhely | 11 | 1 | 10 | 926-1076 |
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...