Nemsokára érkezik az amerikai center a férfi kosarasokhoz
2011. szeptember 08. csütörtök 09:18
A Horváth Zoltán Emléktornára már megérkezhet Kyle Luckett amerikai center is, aki eddig útlevelévelproblémák miatt nem kelhetett még útra.
A 213 centis center először próbál szerencsét az óceán ezen oldalán, a PVSK-hoz a Chabot College együtteséből érkezik próbajátékra, azonban hogy pontosan mikor, az csak a hét közben derül ki.
A még mindig fiatal, 24 éves Luckett kosárlabda-karrierje hullámzó volt. Gimnáziumban nagy reménységnek tartották, a középiskola után rögtön jelentkezett is az NBA draftra, de nem járt sikerrel, sőt, a döntése duplán rossznak bizonyult, mert az amerikában érvényes szabályok értelmében így az egyetemi bajnokság élvonalában, az NCAA 1-ben sem versenyezhetett. Többéves kihagyással, kevés kosármeccsel a háta mögött mégis kapott egy új esélyt Kaliforniában, amivel élt is, az elmúlt évadban 12 pontos, 10 lepattanós, valamint 4,3 blokkos átlagot produkált a Chabot College 43-as számozású mezében. Több NBDL megfigyelpő érdeklıdését is felkeltette, csakúgy, mint a pécsi szakvezetését.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Eddig még soha át nem élt forróság...
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Dr. Sikfői Tamás a mohácsi hídról és...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...

