Negyven éve nyerte el Albert az Aranylabdát

2007. december 11. kedd 23:31

Több száz vendég, hazai és nemzetközi klasszisok köszöntötték Albert Flóriánt, aki negyven éve nyerte meg a France Football Aranylabdáját.

"Ha akkor születtem volna, amikor a Flóri játszott, apám biztos a Flórián keresztnevet adta volna nekem" - mondta Kárpáti György azon az ünnepségen, melyet a Ferencvárosi Torna Club rendezett Albert Flórián tiszteletére, aki negyven éve kapta meg a France Football Aranylabdáját.

Albert mindmáig az egyetlen magyar labdarúgó, aki első helyen végzett a francia szaklap szavazásán. Emellett négyszeres magyar bajnok, háromszoros magyar gólkirály, és vb-gólkirály, igaz "csak" társbérletben. A Gellért Fürdőben tartott ünnepségen a műsorvezető Novotny Zoltán jókívánságként annyit mondott az ünnepeltnek: addig éljen, amíg nem lesz összesen három magyar aranylabdás.

A számtalan egykori legendás labdarúgó és edző mellett eljött a BEK-győztes Jenei Imre, korábbi magyar szövetségi kapitány is, aki elmondta, a meghívás mellett annak örül leginkább, hogy gondoltak Albertre és erre az évfordulóra, mert manapság a magyar labdarúgásban kevés ünnepelnivaló akad.

"Albert Flórián játéka az eleganciát jelentette. Egy véresen komoly sportágban, az eleganciát. Azért is örültem a meghívásnak, mert királyok vendége már voltam, császáré még nem" - mondta Orbán Viktor korábbi miniszterelnök, a Felcsút SE elnöke.

A Fidesz első emberét legalább annyian ölelgették, mint az ünnepeltet, de a leglátványosabban a Fradi korábbi elnöke, Torgyán József üdvözölte, aki bár a politikától az elmúlt időszakban kissé hátrébb vonult, most is bebizonyította, pillanatokon belül a középpontba tud kerülni.

"Ha Albert Flórián sikerére gondolok, az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy a magyarságnak és a Fradinak volt egy ilyen legendás labdarúgója, ugyanakkor sír, hogy sajnos nem ma van ilyen sikerünk és a közeljövőben nem is lehet" - mondta a korábbi miniszter, aki az ezredfordulón az FTC elnöke is volt.

Csötönyi Sándor az ökölvívó-szövetség elnöke kifejtette, annak ellenére, hogy ő MTK-szurkoló volt, előfordult, hogy azért verekedett fiatalkorában, mert valaki Albertet szidta. Novotny felolvasta Sepp Blatter UEFA-elnök köszöntőjét, melyben a svájci sportdiplomata kiemelte, mivel a futball jobbá teszi a világot, köszöni, amit Albert tett a futballért, a világért.

"Meghatódtam, de úgy érzem, ezért érdemes volt 55 évet a Ferencvárosért dolgozni. A köszönet elsősorban a Madách gimnázium tanárainak szól, mert Baróti Lajos azt mondta, csak akkor játszhatok a svédek ellen a válogatottban, ha előtte leérettségizem. Nos, a tanároknak sikerült ez a lehetetlen feladat, így lehettem válogatott" - mondta az ünnepelt, aki többek között a Fradi jelenlegi elnökétől egy fényképet kapott, melyen az Üllői úti stadion szerepel, de már mint Albert Stadion.

A korábbi aranylabdások és helyezettek

1956    MATTHEWS
1. Sir Stanley Matthews angol Blackpool 47
2. Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 44
3. Raymond Kopa francia Stade Reims)  33
4. Puskás Ferenc magyar Real Madrid 32
5. Lev Jasin orosz Dinamo Moszkva 19

1957    DI STÉFANO
1. Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 72
2. Billy Wright angol Wolverhampton Wanderers 19
3. Raymond Kopa francia Real Madrid 16
4. Duncan Edwards angol Manchester Utd. 16
5. Kubala László magyar Barcelona 15

1958    KOPA
1. Raymond Kopa francia Real Madrid 71
2. Helmut Rahn német Rot-Weiss Essen 40
3. Just Fontaine francia Stade Reims 23
4. Kurt Hamrin svéd Fiorentina 15
5. John Charles walesi Juventus 15

1959    DI STÉFANO
1. Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 80
2. Raymond Kopa francia Real Madrid 42
3. John Charles walesi Juventus 24
4. Luis Suarez spanyol Barcelona 22
5. Agne Simonsson svéd Örgryte 20

1960    SUAREZ
1. Luiz Suarez spanyol Barcelona 54
2. Puskás Ferenc magyar Real Madrid 37
3. Uwe Seeler német Hamburg 33
4. Alfredo di Stéfano spanyol Real Madrid 32
5. Lev Jasin orosz Dinamo Moszkva 28

1961    SIVORI
1. Omar Sivori olasz Juventus 46
2. Luis Suarez spanyol Internazionale 40
3. Johnny Haynes angol Fulham 22
4. Lev Jasin orosz Dinamo Moszkva 21
5. Puskás Ferenc magyar Real Madrid 16

1962    MASOPUST
1. Josef Masopust cseh Dukla Praha 65
2. Eusébio portugál Benfica 53
3. Karl-Heinz Schnellinger német 1. FC Köln 33
4. Dragoslav Sekularac szerb Crvena Zvezda 26
5. Joseph Jurion belga Anderlecht 16

1963    JASIN
1. Lev Jasin orosz Dinamo Moszkva 73
2. Gianni Rivera olasz Milan 55
3. Jimmy Greaves angol Tottenham 50
4. Denis Law skót Manchester Utd. 45
5. Eusébio portugál 19

1964    LAW
1. Denis Law angol Manchester Utd 61
2. Luis Suarez spanyol Internazionale 43
3. Amancio spanyol Real Madrid 38
4. Eusébio portugál Benfica 31
5. Paul Van Himst belga Anderlecht 28

1965    EUSÉBIO
1. Eusebio portugál Benfica 67
2. Giacinto Facchetti olasz Internazionale 59
3. Luis Suarez spanyol Internazionale 45
4. Paul Van Himst belga Anderlecht 25
5. Bobby Charlton angol Manchester Utd. 19

1966    CHARLTON
1. Bobby Charlton angol Manchester Utd. 81
2. Eusebio portugál Benfica 80
3. Franz Beckenbauer német Bayern München 59
4. Bobby Moore angol West Ham 31
5. Albert Flórián magyar Ferencváros 23

1967    ALBERT FLÓRIÁN
1. Albert Flórián magyar Ferencváros 68
2. Bobby Charlton angol Manchester Utd. 40
3. Jimmy Johnstone skót Celtic 39
4. Franz Beckenbauer német Bayern 37
5. Eusébio portugál Benfica 26

1968    BEST
1. George Best északír Manchester Utd. 61
2. Bobby Charlton angol Manchester Utd. 53
3. Dragan Dzsajics szerb Crvena Zvezda 464. Franz Beckenbauer német Bayern 36
5. Giacinto Facchetti olasz Internazionale 30

1969    RIVERA
1. Gianni Rivera olasz Milan 83
2. Luigi Riva olasz Cagliari 79
3. Gerd Müller német Bayern München 38
4. Johan Cruijff holland Ajax 30
5. Ove Kindvall svéd Feyenoord 30

1970    MÜLLER
1. Gerd Müller német Bayern München 77
2. Bobby Moore angol West Ham 70
3. Luigi Riva olasz Cagliari 65
4. Franz Beckenbauer német Bayern 32
5. Wolfgang Overath német 1. FC Köln 29

1971    CRUIJFF
1. Johan Cruijff holland Ajax 116
2. Sandro Mazzola olasz Internazionale 57
3. George Best északír Manchester Utd. 56
4. Günter Netzer német Mönchengladbach 30
5. Franz Beckenbauer német Bayern 27

1972 BECKENBAUER
1. Franz Beckenbauer német Bayern München 81
2. Gerd Müller német Bayern München 79
3. Günter Netzer német Mönchengladbach 79
4. Johan Cruijff holland Ajax 73
5. Piet Kiezer holland Ajax 13

1973    CRUIJFF
1. Johann Cruijff holland Barcelona 96
2. Dino Zoff olasz Juventus 47
3. Gerd Müller német Bayern München 44
4. Franz Beckenbauer német Bayern München 30
5. Billy Bremner skót Leeds 22

1974    CRUIJFF
1. Johann Cruijff holland Barcelona 116
2. Franz Beckenbauer német Bayern München 105
3. Kazimierz Deyna lengyel  Legia Warszawa 35
4. Paul Breitner német Real Madrid 32
5. Johan Neeskens holland Barcelona 21

1975    BLOHIN
1. Oleg Blohin ukrán Dinamo Kijev 122
2. Franz Beckenbauer német Bayern München 42
3. Johann Cruyff holland Barcelona 27
4. Berti Vogts német Mönchengladbach 25
5. Sepp Maier német Bayern München 20

1976    BECKENBAUER
1. Franz Beckenbauer német Bayern München 91
2. Robby Rensenbrink holland Anderlecht 75
3. Ivo Viktor csehszlovák Dukla Praha 52
4. Kevin Keegan angol Liverpool 32
5. Michel Platini francia Nancy 19

1977    SIMONSEN
1. Allan Simonsen dán Mönchengladbach 74
2. Kevin Keegan angol Hamburg 71
3. Michel Platini francia Nancy 70
4. Roberto Bettega olasz Juventus 39
5. Johan Cruijff holland Barcelona 23

1978    KEEGAN
1. Kevin Keegan angol Hamburg 87
2. Hans Krankl osztrák Barcelona 81
3. Rob Rensenbrink holland Anderlecht 50
4. Roberto Bettega olasz Juventus 28
5. Paolo Rossi olasz Lanerossi Vicenza 23

1979    KEEGAN
1. Kevin Keegan angol Hamburg 118
2. Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 52
3. Ruud Krol holland Ajax 41
4. Manfred Kaltz német Hamburger SV 27
5. Michel Platini francia St. Etienne 23

1980    RUMMENIGGE
1. Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 122
2. Bernd Schuster német Barcelona 34
3. Michel Platini francia St. Etienne 33
4. Wilfried Van Moer belga Beveren 27
5. Jan Ceulemans belga FC Bruges 20

1981    RUMMENIGGE
1. Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 106
2. Paul Breitner német Bayern München 64
3. Bernd Schuster német Barcelona 39
4. Michel Platini francia St. Etienne 36
5. Oleg Blohin ukrán Dinamo Kijev 14

1982    ROSSI
1. Paolo Rossi olasz Juventus 115
2. Alain Giresse francia Bordeaux 64
3. Zbigniew Boniek lengyel Juventus 53
4. Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 51
5. Bruno Conti olasz AS Roma 48

1983    PLATINI
1. Michel Platini francia Juventus 110
2. Kenny Dalglish skót Liverpool 26
3. Allan Simonsen dán Vejle BK 25
4. Gordon Strachan skót Aberdeen 24
5. Felix Magath német Hamburg 20

1984    PLATINI
1. Michel Platini francia Juventus 128
2. Jean Tigana francia Bordeaux 57
3. Preben Elkjaer-Larsen dán Verona 48
4. Ian Rush walesi Liverpool 44
5. Chalana portugál Bordeaux 18

1985    PLATINI
1. Michel Platini francia Juventus 127
2. Preben Elkjaer-Larsen dán Verona 71
3. Bernd Schuster német Barcelona 46
4. Michael Laudrup dán Juventus 14
5. Karl-Heinz Rummenigge német Bayern München 13

1986    BELANOV
1. Igor Belanov ukrán Dinamo Kijev 84
2. Gary Lineker angol Barcelona 62
3. Emilio Butragueno spanyol Real Madrid 59
4. Manuel Amoros francia Monaco 22
5. Preben Elkjaer-Larsen dán Verona 22

1987    GULLIT
1. Ruud Gullit holland Milan 106
2. Paulo Futre portugál Atlético Madrid 91
3. Emilio Butragueno spanyol Real Madrid 61
4. Michel spanyol Real Madrid 29
5. Gary Lineker angol Barcelona 13

1988    VAN BASTEN
1. Marco van Basten holland Milan 129
2. Ruud Gullit holland Milan 88
3. Frank Rijkaard holland Milan 45
4. Alekszej Mihajlicsenko ukrán Dinamo Kijev 41
5. Ronald Koeman holland PSV Eindhoven 39

1989    VAN BASTEN
1. Marco van Basten holland Milan 119
2. Franco Baresi olasz Milan 80
3. Frank Rijkaard holland Milan 43
4. Lothar Matthäus német Internazionale 24
5. Peter Shilton angol Derby County 22

1990    MATTHAUS
1. Lothar Matthäus német Internazionale 137
2. Salvatore Schillaci olasz Juventus 84
3. Andreas Brehme német Internazionale 68
4. Paul Gascoigne angol Tottenham 43
5. Franco Baresi olasz AC Milan 37

1991    PAPIN
1. Jean-Pierre Papin francia Marseille 141
2. Lothar Matthäus német Internazionale 42
3. Darko Pancev macedón Crvena Zvezda 42
4. Dejan Szavicsevics szerb Crvena Zvezda 42
5. Robert Prosinecki horvát Real Madrid 34

1992    VAN BASTEN
1. Marco van Basten holland Milan 98
2. Hriszto Sztoicskov bolgár Barcelona 80
3. Dennis Bergkamp holland Ajax 53
4. Thomas Hässler német AS Roma 42
5. Peter Schmeichel dán Manchester Utd. 41

1993    R. BAGGIO
1. Roberto Baggio olasz Juventus 142
2. Dennis Bergkamp holland Internazionale 83
3. Eric Cantona francia Manchester Utd. 34
4. Alen Boksic horvát Lazio 29
5. Michael Laudrup dán Barcelona 27

1994    SZTOICSKOV
1. Hriszto Sztoicskov bolgár Barcelona 210
2. Roberto Baggio olasz Juventus 136
3. Paolo Maldini olasz Milan 109
4. Thomas Brolin svéd Parma 68
5. Gheorghe Hagi román Barcelona 68

1995    WEAH
1. George Weah libériai Milan 144
2. Jürgen Klinsmann német Bayern München 108
3. Jari Litmanen finn Ajax 67
4. Alessandro del Piero olasz Juventus 57
5. Patrick Kluivert holland Ajax 47

1996    SAMMER
1. Matthias Sammer német Dortmund 144
2. Ronaldo brazil Barcelona 143
3. Alan Shearer angol Newcastle 107
4. Alessandro del Piero olasz Juventus 69
5. Jürgen Klinsmann német Bayern München 60

1997    RONALDO
1. Ronaldo brazil Internazionale 222
2. Predrag Mijatovic jugoszláv Real Madrid 68
3. Zinedine Zidane francia Juventus 63
4. Dennis Bergkamp holland Arsenal 57
5. Roberto Carlos brazil Real Madrid 47

1998    ZIDANE
1. Zinedine Zidane francia Juventus 244
2. Davor Suker horvát Real Madrid 68
3. Ronaldo brazil Internazionale 66
4. Michael Owen angol Liverpool 51
5. Rivaldo brazil Barcelona 45

1999    RIVALDO
1. Rivaldo brazil Barcelona 219
2. David Beckham angol Manchester United 154
3. Andrij Sevcsenko ukrán Dinamo Kijev Milan 64
4. Gabriel Batistuta argentin Fiorentina 48
5. Luis Figo portugál Barcelona 38

2000    FIGO
1. Luis Figo portugál Real Madrid 197
2. Zinedine Zidane francia Juventus 181
3. Andrij Sevcsenko ukrán Milan 85
4. Thierry Henry francia Arsenal 57
5. Alessandro Nesta olasz Lazio 39
    Rivaldo brazil Barcelona 39

2001    OWEN
1. Michael Owen angol Liverpool 176
2. Raúl spanyol Real Madrid 140
3. Oliver Kahn német Bayern München 114
4. David Beckham angol Manchester Utd. 102
5. Francesco Totti olasz Roma 57

2002    RONALDO
1. Ronaldo brazil Real Madrid 169
2. Roberto Carlos brazil Real Madrid 145
3. Oliver Kahn német Bayern München 110
4. Zinedine Zidane francia Real Madrid 78
5. Michael Ballack német Bayern München 71

2003    NEDVĚD
1. Pavel Nedvěd cseh Juventus 190
2. Thierry Henry francia Arsenal 128
3. Paolo Maldini olasz Milan 123
4. Andrij Sevcsenko ukrán Milan 67
5. Zinedine Zidane francia Real Madrid 64

2004    SEVCSENKO
1. Andrij Sevcsenko ukrán Milan 175
2. Deco portugál Barcelona 139
3. Ronaldinho brazil Barcelona 133
4. Thierry Henry francia Arsenal 80
5. Theodorosz Zagorakisz görög Bologna 44

2005    RONALDINHO
1. Ronaldinho brazil Barcelona 225
2. Frank Lampard angol Chelsea 148
3. Steven Gerrard angol Liverpool 142
4. Thierry Henry francia Arsenal 41
5. Andrij Sevcsenko ukrán Milan 33

2006    CANNAVARO
1. Fabio Cannavaro olasz Real Madrid 173
2. Gianluigi Buffon Juventus 124
3. Thierry Henry francia Arsenal 121
4. Ronaldinho brazil Barcelona 73
5. Zinedine Zidane francia befejezte pályafutását 71

2007    KAKÁ
1. Kaká   brazil   Milan   444
2. C. Ronaldo   portugál   Manchester Utd.  277
3. Lionel Messi   argentin   Barcelona   255
4. Didier Drogba   elefántcsontparti  Chelsea   108
5. Andrea Pirlo olasz AC Milan 41