Nagy László nem lesz a spanyol kézilabda-válogatott tagja
2012. május 30. szerda 10:10
Spanyol sajtóértesülések szerint Nagy László a megadott határidőig, múlt péntekig nem tette le a spanyol állampolgársági esküt, így a spanyol kézilabda-válogatottal biztosan nem lehet ott a londoni olimpián.
Az El País szerint a honosítási ügy egészen május 2-ig jól haladt, amikor is Nagy közölte: elhagyja a Barcelonát. A katalán klub jelezte: az átlövő az MKB Veszprémhez tart, de ezt a magyar bajnokcsapat nem jelentette be. Nagynak még érvényes szerződése van a Barcelonával, ha már most el akar szerződni, átigazolási pénzt kell érte fizetni.
Nagy - aki azóta többször lemondta a meghívást - három éve szerepelt utoljára a magyar válogatottban, így nem lett volna akadálya annak, hogy az olimpián spanyolként szerepelhessen. Ám ehhez fel kellett volna vennie a spanyol állampolgárságot - amit az El País szerint korábban ő maga kérvényezett -, és a spanyol törvények szerint le kellett volna mondania a magyarról.
Így aztán az átlövő - ha egyáltalán pályára lép Londonban - már csak a magyar csapatban teheti meg. Mocsai Lajos szövetségi kapitány mindenesetre a norvégok elleni, júniusi világbajnoki selejtezőre készülő keretbe nem hívta be Nagyot.
Az MKB Veszprém nem erősítette meg, hogy a játékos náluk folytatná pályafutását.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...