Már a második a csoportjában a MiZo

2007. november 29. csütörtök 11:59

Már a második a csoportjában a MiZo
A fantasztikus idegenbeli diadal után a MiZo-Pécs 2010 internetes honlapjának szerkesztői telefoninterjút készítettek Füzy Ákossal, a MiZo-Pécs 2010 csütörtökön 44. születésnapját ünneplő másodedzőjével, aki az alábbiakban visszatekintett az összecsapásra, és arról is nagyon higgadtan beszélt, mennyit ér ez a bravúrgyőzelem.

- Puhán védekeztünk a meccs elején, emiatt elhúztak az olaszok - kezdte a visszatekintést a Germano Faenza - MiZo Pécs 2010 összecsapásra Fűzy Ákos. - Nem tudtuk kivédeni az egy-egyeket, indításgólokat kaptunk, nehezen vettük fel gyors ritmusukat, könnyű kosarakat értek el ellenünk, nem játszottunk meggyőzően ekkor. Időkérés után összeállt a védekezésünk, 24-12-ről 24-19-re felzárkóztunk, csak kaptunk egy hárompontost a negyed végén. 31-19-nél úgy nézett ki, hogy elúszik a meccs, de ekkor beesett néhány dobásunk, beálltunk zónába, és ez ellen az olaszok nem találtak jó megoldásokat. El is fáradtak az olaszok, mi szereztünk indításgólokat, Iványi Dalma bedobott néhány fontos triplát, és át tudtuk venni a vezetést. 44-40-re vezettünk a szünetben, ami lehetett volna több is. A harmadik negyedben kicsit jobban kezdtek, de vissza tudtuk venni a vezetést, és 53-59-nél volt öt olyan támadásunk, amelynek során eldönthettük volna a meccset. Büntetőt rontottunk, 4-1-es és 1-0-s ziccert dobtunk mellé, majd szép lassan felzárkóztak az olaszok, és 66-nál utolértek minket. A végjátékban váltogattuk a védekezést, ők nem találtak be, mindent kivédtük, leszedtük a lepattanókat, de mi sem tudtunk gólt dobni. Az utolsó 3 percben mindössze két pont esett, mi is nagyon elfáradtunk, a kulcsembereink nagyon sokat játszottak.

- Az elutazás előtt azt mondtátok, hogy jó csapatjáték mellett extra egyéni teljesítmények kellenek a győzelemhez. Kitől kaptátok ezt meg?

- Grazianét említeném elsősorban, aki 16 pontot dobott, 7 lepattanót szedett, Dalma és Fegyverneky Zsófi is remekül teljesítettek, kiemelném, hogy mindössze hét eladott labdánk volt! Fontos volt, hogy jól szedtük a lepattanókat, ez is megoszlott a csapaton belül. Heller Anita jól védekezett Ericen, aki ugyan 17 pontot dobott, de amikor Anita fogta, akkor nehezebb dolga volt. Csapatként nagyon szépen, szervezetten dolgoztunk, ennek is köszönhetjük a győzelmet.

- Mit ér ez a siker? Mit tartotok a legnagyobb fegyverténynek a Faenza legyőzésében?

- Pillanatnyilag a második helyet a csoportunkban. De leginkább azt, hogy az ide eljutó csaknem száz pécsi szurkolót, aki ide eljutott a csapatunk után, boldoggá tettük. Arról beszéltünk a szezon előtt, hogy a továbbjutáshoz négy-öt győzelemre van szükségünk, ebből már három megvan. Azonban ez még csak három. Ugye, érti mindenki?

- Mikor érkezik haza a csapat?

- Reggel kilenc körül indulunk haza busszal, és úgy számítjuk, hogy ahogy idefelé, úgy hazafelé is 12 órás utunk lesz. Várhatóan csütörtök este kilenc óra körül érünk a pécsi sportcsarnokhoz.


KORÁBBAN ÍRTUK:

A kiváló csapatjátékot nyújtó MiZo-Pécs 2010 kilenc emberrel utazott el Olaszországba, junior játékosokat is bevetett, és olyan rejtett értékeket csillogtatva nyert, amely csak a legnagyobb sportemberek sajátja. Graziane 16, Fegyverneky 14/3, Iványi 11/9, Podrug 10 pontot dobott.

Faenza - MiZo-Pécs 2010
66-68 (27-19, 13-25, 13-15, 13-9)

Kosárlabda Euroliga nők, D-csoport, 4. forduló. Faenza, 2500 néző.
Germano Zama Faenza: Eric 17/9, Ballardini 10/3, Jokic 12, Knezevic 2, Cintia 9. Cs.: Francini 5/3, Ramon 2, Nieuvwen 9/3.
Vezetőedző: Paolo Rossi.
MiZo-Pécs 2010: Iványi 11/9, Fegyverneky 14/3, Sarok, Podrug 10, Graziane 16. Cs.: Krivacsevics 2, Heller 7, Vajda 6/3, Somogyi 2.
Vezetőedző: Rátgéber László.

A klub honlapjának tudósítása szerint az első találatok a MiZo játékosainak nevéhez fűződtek, Graziane igyekezett megmutatni korábbi kenyéradó gazdáinak, hogy kár volt elengedniük őt más klubhoz. Az egyébként nagy virágcsokorral és transzparenssel köszöntött brazil játékos mellett még nyolc társa tartott az olaszországi Euroliga-fellépésre a pécsiekkel, Mészárosék sérülés miatt nem tudtak a társakkal utazni. A közönsége által támogatott olasz csapat hamar egyenlített, és a negyed derekára valósággal átrobogott a vendégeken. Elsősorban a szélvészgyors Eric, Ballardini, valamint a szlovén Jokic dobta a gólokat, pécsi oldalon pedig Fegyverneky találatait jegyezhettük fel. 17-9-re és 20-12-re is vezetett a Faenza, a 7. percben tizenkét pontos különbségnél Rátgéber László időt kért. Hatott is az edzői intelem, hiszen a védekezésben kezdett megszilárdulni a csapat, így 24-12-ről 27-19-re alakították lányaink az állást a negyed végére.

Két olasz kosárral indult a második tíz perc (31-19), majd Graziane tört utat a számára ismerős olasz gyűrűhöz, és egyre közelebb hozta a MiZo-Pécs 2010 csapatát. Heller büntetője után már csak 3 pont volt közte (33-30). A korábban Pécsett is szereplő Cintia kosara sokáig az egyetlen faenzai találat volt, mert zsinórban nyolc pécsi pont következett, a remeklő együttes megfordította a meccset. Eric és Graziane büntetői után 36-40 lett az állás, és ez a négypontos vendégvezetés meg is maradt a nagyszünetre (40-44).

Alaposan nekidurálta magát a második félidő elején a Faenza, Ballardini vezérletével megfordították az állást. Szerencsére két pontnál többel nem tudtak ellépni a remekül küzdő, és több egészen kimagasló teljesítményt nyújtó pécsiektől az olaszok. Sőt, a 25. percre Iványi remekbe szabott hármasával visszavette a vezetést a Pécs (48-49). Néhány percig váltott vezetéssel haladtak a felek, a 27. percben azonban Vajda triplájával 52-54 lett az állás, majd ugyanő kapott le szemfülesen egy támadólepattanót és tett vissza a gyűrűbe, miközben szabálytalankodtak vele, így máris 52-57 állt a táblán. A hajrában Fegyverneky két büntetőjével még egy pontot hozzátett ehhez a különbséghez Rátgéber László csapata, de ha ebben a periódusban a ziccereik bemennek, akár tíz pont is lehetett volna közte.

Uralta a meccs utolsó felvonásának elejét is a MiZo, Graziane büntetőjével 61-53 volt ide, ám Francini villámgyors triplával hűtötte le a pécsi, és élesztette újra a hazai reményeket. Fegyverenky és Nieuween kosárváltása után a 34. percben Iványi varázslatos triplát hullajtott az olasz gyűrűbe (58-66). Elég volt egy pillanatnyi kihagyás hátul, és a házigazdák holland centere is betalált a 6,25-ön túlról, és újra izgulhattunk. Fogyott a szufla a 9 játékossal is hatalmasat küzdő csapatnál, eközben pedig az olaszok egyre jobban megközelítették a vendégeket. Sőt, 4 perccel a vége előtt Eric triplájával kiegyenlítettek. Kezdhetett mindent elölről a MiZo, ám Podrug egy büntetőjével 66-67-es állásnál fordult az utolsó percre a meccs. Zúgott a lelátóról a Hajrá, Pécs! Mintegy nyolcvan pécsi szurkoló buzdította kedvenceit, és képedt el azon, hogy 18 másodperccel a vége előtt Graziane ellen személyit fújt a görög játékvezető. Időkérés után azonban Ballardini keze mindkét alkalommal megremegett, így nem tudott egyenlíteni a Faenza! 10 másodperc maradt a drámaian izgalmas meccsből, amikor Podrug állhatott a büntetővonalra, és mert a második lehetőségét értékesítette, 66-68 arányban győzött idegenben a MiZo Pécs 2010.

Megvan tehát az a bravúr, amelyről a körülmények ismeretében csak álmodni lehetett, a csapat győzni tudott Olaszországban, és négy fordulót követően három győzelemmel áll csoportjában.

A MiZo-Pécs 2010 vasárnap a Vasas-Csatát fogadja immár hazai bajnokin, jövő csütörtökön pedig a veretlen Ros Casares Valencia látogat a Lauber Dezső Sportcsarnokba. 

A csoportkör további eredményei:
Valencia - Vilnius 75-70
Mondeville - Dinamo Moszkva 91- 62

Az állás
1. Valencia 4/0 8
2. MiZo 3/1 7
3. Dinamo 2/2 6
4. Mondeville 1/3 5
5. Vilnius 1/3 5
6. Faenza 1/3 5

Az A-csoportban: Riga - Sopron 77-66


KORÁBBAN ÍRTUK:

MiZo-túra Faenzába: kilencen, busszal
Egy-egy újabb sérült és beteg miatt tartalékosan mentek az Euroliga-meccsre

Kedden reggel, mindössze kilenc játékossal - és takarékossági okokból busszal - kelt útra a MiZo-Pécs 2010 női kosárlabdacsapata az olaszországi Faenzába, ahol szerdán 20:30-kor az Euroliga negyedik fordulójában lép parkettre.Mindkét idegenlégiósának különleges nosztalgiával szolgál a MiZo-Pécs 2010 olaszországi túrája, hiszen a San Marino szomszédságában, Pécstől 800 kilométerre fekvő kerámiavároskában (Faenzáról kapta a nevét a fajansz) Podrug (képünkön) és Graziane is pattogtatott a közelmúltban.

A csapatot szállító autóbuszra mindössze kilenc játékos szállhatott föl. Ivezics és Mészáros térdsérülése miatt nem tarthatott a többiekkel, és itthon maradt a BEAC elleni szombati U20-as bajnokin bokaszalag-szakadást szenvedő Raksányi Krisztina is, akinek tíz napig bokarögzítőt kell viselnie. Kováts Nóra betegsége miatt maradt Pécsett, másnak pedig nincs licence az Euroligára. Rátgéber László abban is csak bízni tud, mondja, hogy Vajda Anna vállalja a játékot, mert a műtött térde a hétfői edzésen összeakadt Grazianéval.

„Két győzelemmel a tarsolyunkban az álmodozásunk tovább tarthat", mondta Rátgéber László. „Nem mi vagyunk a favoritok, hiszen az olaszoknak sok jó játékosuk van, egységes csapatot alkotnak. Ezt bizonyítják az eredményeik is, hiszen bár az első fordulóban kikaptak Valenciában (szerintem ott senki nem fog nyerni), hazai pályán mindössze 3 ponttal maradtak alul a Moszkvával szemben, ami nem túl biztató előjel számunkra. Legutóbb Vilniusban győztek, így ők tűnnek a harmadik legerősebb csapatnak a csoportunkban. Természetesen győzni megyünk Faenzába, mert szeretnénk továbblépni a csoportból, mégpedig jó helyen. Ha negyedik helyen fordulnánk, a legjobb 16 között valószínűleg a bombaerős Brnóval kerülnénk szembe. (A Gambrinus azt is megengedhette magának, hogy a Pécsről a nyáron oda igazoló Béres Tímea az előző fordulóban 11, azt megelőzően mindössze 7 percet töltsön a pályán, miközben biztosan győznek)."

„Az olaszok előszeretettel alkalmazzák az egész pályás letámadást, és gyors betörésekre alapozva támadnak. Fegyelmezett, szervezett játékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy legyen keresnivalónk, amit kulcsembereinknek jó teljesítménnyel kellene megkoronázniuk. Nagy örömmel értesültünk róla, hogy több kisbusszal is elkísérnek minket a szurkolóink Olaszországba, igazán sokat jelent nekünk, hogy egy ilyen hosszú útra is vállalkoznak a csapatért.

Sz. Zs. - mizopecsbasketball.hu, Fotó: Rébay Viktor