Majthényi a leggyorsabb a Balatonon
2007. október 25. csütörtök 01:42
Az 1920-as évek óta jegyzett csúcsok listáján az előzőt a Detre fivérek tartották 1998-ból, 3 óra 50 perccel, amelyből Majthényi (képünkön) és hatfős legénysége kilenc percet faragott Asso 99-es típusú hajójával.
Az új csúcs felállítását az erős, 60 kilométeres óránkénti sebességgel fújó szél tette lehetővé. A vitorlázók biztonságára az Országos Vízimentő Szolgálat vigyázott, amire már csak azért is szükség volt, mert szintén 1998-ban, az utolsó rekordkísérletnél két halálos áldozatot követelt a száguldás.
A Repülőhollandiban - Domokos Andrással - ötszörös világbajnok Majthényi ezúttal minden kockázati tényezőt kizárt: a Szigligeti-öbölben például csak az orrvitorlát engedte felhúzni, mert a Tapolcai medence felöl lezúduló északi szélben könnyen felborulhatott volna a hajó. Később teljes vitorlázattal haladt a hajó, ám a rendkívül változó irányú és erősségű szél miatt nagy koncentrációt és összehangolt csapatmunkát igényelt az irányítás.
A verseny sajátossága, hogy - a lehető legobjektívebb időmérést szem előtt tartva - a kenesei, illetve a keszthelyi vasútállomáson kapott bélyegző igazolja a verseny teljesítését, amelyből a futások miatt fél órát jóváírnak. Az új idő így 3 óra 41 perc.
Majthényi a hosszú hétvégén még egy sikert elért, Repülő hollandiban is versenyzett Domokos Andrással Szlovéniában, és győzelemmel fejezte be az adriai regattát.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...

