Magyar - görög: héroszok nélkül
2007. november 19. hétfő 19:18

Különböző okokból hat kulcsembere nélkül érkezik ma Budapestre a görög válogatott: Hariszteasz, Antzasz, Szeitaridisz, Toroszidisz, Dellasz és Gumasz biztosan nem lép pályára a Puskás-stadonban. Ez azt jelenti, hogy sem a csehek elleni Eb-elődöntőben eredményes védőtől (Trajanosz Dellasz), sem a portugálok elleni finálé egyetlen gólját szerző csatártól (Angelosz Hariszteasz) nem kell tartanunk. A névsor alapján főleg a görögök védelme gyengült, hiszen Szeitaridisz, Dellasz és Gumasz általában kezdőként szokott pályára lépni Otto Rehhagel csapatában. Csatárposzton viszont remekül állnak a vendégek: Hariszteasz hiányában is tarthatunk a Málta ellen hármat rúgó, és német gólkirályi címet őrző Gekasztól, valamint Amanatidisztől és Liberopulosztól is.
A Moldova elleni meccsen kapott sárga lapja miatt nem léphet pályára Görögország ellen Gera Zoltán sem. A játékost egyébként vasárnap kis ünnepséggel köszöntötték az edzőtáborban: Gera a moldávok ellen 50. alkalommal viselte a címeres mezt.
A magyar válogatott jelenleg a hatodik helyen áll a C csoportban, igaz, az ötödik, hozzánk hasonlóan 12 pontos Moldovának nincs több mérkőzése, míg a negyedik, Törökország ellen készülő Bosznia egy ponttal előzi meg Gera Zoltánékat. A magyar csapat szerdán a címvédő Görögország ellen zárja a sorozatot.
„A görögöknek erősebb csapatuk van, valószínűleg nekünk kell alkalmazkodnunk hozzájuk, igyekszünk minél jobban felkészülni belőlük", mondta a kapitány.
Várhidi úgy véli, óriási lehetőséget jelent a magyar labdarúgás számára, hogy egy esetleges Görögország elleni sikerrel a magyar válogatott a 2010-es dél-afrikai világbajnoki selejtezők jövő vasárnapi sorsolásán a harmadik kalapba kerülhet a kiemelések során, de nem szabad engedni, hogy minden e körül forogjon.
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a hétfő este Budapestre érkező vendégek kedden 19:30-kor, a másnapi találkozó helyszínén, a Puskás Ferenc Stadionban tartanak nyilvános edzést, amely előtt Otto Rehhagel szövetségi kapitány sajtótájékoztatót tart. A magyar együttes hétfőn, 18 órától gyakorol a Puskás Stadionban.
A görögök már kijutottak a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Eb-re, ahol címvédőként lépnek majd pályára.
A magyar - görög Eb-selejtező szerdán 20:15-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
A görög keret
Kapusok: Andonisz Nikopolidisz (Olimpiakosz), Kosztasz Halkiasz (Arisz Szaloniki)
Hátvédek: Szotirisz Kirjakosz (Frankfurt), Nikosz Szpiropulosz (Panioniosz), Loukasz Vyntra (Panathinaikosz), Hrisztosz Pacatzoglu (Olimpiakosz), Mihalisz Kapszisz (APOEL)
Középpályások: Angelosz Basinasz (Rela Mallorca), Jorgosz Karagunisz, Alexandrosz Tziolisz (Panathinaikosz), Szteliosz Jannakopulosz (Bolton), Kosztasz Kacuranisz (Benfica)
Csatárok: Dimitrisz Szalpingidisz, Vangelisz Mantziosz (Panathinaikosz), Nikosz Liberopulosz (AEK), Fanisz Gekasz (Leverkusen), Jorgosz Szamarasz (Manchester City), Jannisz Amanatidisz (Frankfurt)
Fotó: index.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Huszonhat határsértőt tartóztattak...
- Vallomás a szerek világáról: így lett...