Lemondott a női kéziválogatott kapitánya
2008. január 22. kedd 23:15
A szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint a kapitány a válogatott játékosai részéről nem érzi a bizalmat, amelyet munkája alapvető feltételének tekint. Németh András lemondását az MKSZ elnöksége január 31-én rendkívüli ülésen tárgyalja.
"A január 9-i elnökségi ülésen egyhangú támogatást kaptam. Akkor csak néhány órát töltöttem Budapesten, majd mentem vissza a klubomhoz, a Hypóhoz Bécsbe. Az elmúlt napokban viszont több időm volt tájékozódni, és akkor már éreztem, nem ilyen egyértelmű a helyzet. Vannak elveim, elképzeléseim, amelyekhez ragaszkodom, de ilyen körülmények között lehetetlenné vált a munkám folytatása. Van ilyen, hogy emberek nem tudnak együtt dolgozni" - mondta a leköszönő szakember, akit 2005. február 8-án neveztek ki a posztra.
Németh-tel a 2005-ös vb-n harmadik, a 2006-os Eb-n ötödik, a tavalyi vb-n pedig - csalódást keltve - a nyolcadik lett a magyar válogatott.
A MKSZ elnökségének gyorsan kell döntenie az utódlás kérdését illetően, hiszen a válogatottra március végén olimpiai selejtező vár. Két hete Zsiga Gyula, a csapat edzője már távozott a posztról.
mti/origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Heves zivatarok veszélyére...