Labdás pécsi hétvége minden fronton
2008. január 12. szombat 14:33

Vízilabda OB I., férfiak: PVSK-Füszért – OSC
Pécs, Hullámfürdő, 11:30
Időrendben kezdve a sort, a pólósok lesznek a legfrissebbek, akik már dél előtt vízbe szállnak az Abay Nemes Oszkár Sportuszodában az OSC ellen. Ahogy Ambrus Tamás, a PVSK-Füszért vezetőedzője fogalmaz, a „téli szünet” nem volt teljesen zökkenőmentes csapata számára, hiszen részben még mindig a nyáron befejezetlen alapozás következményeit nyögve kemény tréningeket folytattak; részben a pihenő közepén a Fradi ellen két kupameccsen kellett helytállniuk; emellett pedig pár apró sérülés-betegség, no meg szlovák centerük ünnepi szabadsága miatt nem sikerült olykor százszázalékosra a munka. Ám a pécsi szakvezető hangsúlyozza, mindezek mellett játékosai erőben, felkészültségben jobbak a szombati vendégeknél, épp ezért csak a győzelem az elfogadható számára a még nyeretlen sereghajtóval szemben. Ráadásul, teszi hozzá a szakvezető, e győzelem nagyon fontos lenne ahhoz is, hogy a PVSK megszilárdítsa helyét az 5–8. helyért folytatott csatában.
1. Eger | 11 | 10 | – | 1 | 145– 83 | 20 |
2. Szeged | 11 | 10 | – | 1 | 126– 67 | 20 |
3. Domino | 11 | 9 | – | 2 | 170– 80 | 18 |
4. Vasas | 11 | 9 | – | 2 | 134– 60 | 18 |
5. FTC | 11 | 6 | – | 5 | 87– 82 | 12 |
6. Újpest | 11 | 6 | – | 5 | 95–100 | 12 |
7. Pécs | 11 | 4 | 1 | 6 | 102–113 | 9 |
8. Szolnok | 11 | 3 | 1 | 7 | 90–126 | 7 |
9. Szentes | 11 | 3 | 1 | 7 | 75–133 | 7 |
10. Fehérvár | 11 | 3 | – | 8 | 81–161 | 6 |
11. BVSC | 11 | 1 | – | 10 | 66–121 | 2 |
12. OSC | 11 | – | 1 | 10 | 77–122 | 1 |
Pécs, POTE-csarnok, 17:00
Ugyancsak idei első meccsére készül a PTE-PEAC gárdája, amely (többször módosított időpontok után)17 órakor lép parkettre a POTE-csarnokban. Az NB I-ben újonc alakulat az ősszel egyetlen mérkőzést tudott nyerni, és papíron most, az alapszakasz második körének utolsó összecsapásán is a vendég Veszprém az esélyesebb, ennek ellenére Szabó Tamás gárdája szeretne a végén meglepetést okozni.
Az alapszakasz első két körének zárultával (eddig mindenki oda-visszavágó alapon kétszer játszott egymással) egy újabb kör következik, ahol egy speciális sorsolást követően harmadszor is (egyes csapatokkal otthon, másokkal idegenben) megmérkőznek egymással a csapatok.
Helyezés | Csapat | Mérkőzések | Pont | ||
Össz. | Nyert | Vesztett | |||
1. | Starcopy-Szeged | 9 | 8 | 1 | 17 |
2. | DEAC | 10 | 6 | 4 | 16 |
3. | Company Nyelviskola Veszprémi RC | 10 | 5 | 5 | 15 |
4. | Kodolányi-Sencor FRKE | 8 | 5 | 3 | 13 |
5. | Nyíregyházi Férfi Röplabda Klub | 9 | 2 | 7 | 11 |
6. | PTE-PEAC | 10 | 1 | 9 | 11 |
7. | Ifjúsági Válogatott | 4 | 3 | 1 | 7 |
Kosárlabda NB I., nők: MiZo-Pécs 2010 – Szombathely
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 18:00
Az évnyitó szekszárdi bajnoki, és a csütörtöki franciaországi bravúros Euroliga-győzelemmel a tarsolyában a MiZo-Pécs immár harmadik meccse elé néz a szokásos időpontban, 18 órakor, a Lauber Dezső Sportcsarnokban. A tabellára pillantva a kötelezőnél is kötelezőbb győzelem képe vetül e találkozó elé, hiszen a több mint tíz év szünet után ismét élvonalbeli, újonc Savaria eddig egyetlen győzelmet sem tudott elővezetni – ami már egy edzőváltást is jelentett náluk, így Csátaljai Gábor helyén már Kollarics Barna ül a szombathelyi kispadon. (Érdekesség, hogy már a feljutást is részben a szerencsének köszönhette a gárda, hiszen mindössze a 4. helyen zárt az NB II-ben, ám az éllovas Tatabánya és az OSC nem vállalta az első osztályt, a 3. Vasas-Csata II. pedig saját első csapata ottani szereplése miatt nem indulhatott. Emellett a Kecskemét visszalépett az NB I-től, a DKSK-t a szövetség nem engedte indulni – a Szombathely pedig végül nevető (hányadik is?) hatodikként befutott az élvonalba…).
Az Euroliga-meccstől és az utazástól fáradt pécsi kosarasok pénteken javarészt regeneráló mozgást végeztek, és ahogy a csapat szakvezetői fogalmaznak, a Savaria elleni negyven perc leginkább már a jövő heti, Faenza elleni újabb nemzetközi derbire hangolódást szolgálja már.
1. | MiZo-Pécs 2010 | 9 | 9 | - | 764-483 | 1,000 | 18 |
2. | MKB Euroleasing | 12 | 11 | 1 | 1147-713 | 0,958 | 23 |
3. | Szeviép Szeged | 11 | 8 | 3 | 893-688 | 0,864 | 19 |
4. | BSE | 11 | 8 | 3 | 878-700 | 0,864 | 19 |
5. | SEAT Foton Győr | 11 | 8 | 3 | 822-743 | 0,864 | 19 |
6. | Szolnoki NKK | 12 | 8 | 4 | 827-738 | 0,833 | 20 |
7. | Zala Volán ZTE | 12 | 6 | 6 | 843-800 | 0,750 | 18 |
8. | Atomerőmű Szekszárd | 12 | 5 | 7 | 854-894 | 0,708 | 17 |
9. | Ceglédi EKK | 11 | 4 | 7 | 739-855 | 0,682 | 15 |
10. | Vasas-Csata | 12 | 4 | 8 | 713-836 | 0,667 | 16 |
11. | BEAC Újbuda | 11 | 1 | 10 | 584-893 | 0,545 | 12 |
12. | Kanizsai Vadmacskák | 12 | 1 | 11 | 703-1010 | 0,542 | 13 |
13. | Savaria BC Szombathely | 10 | - | 10 | 552-966 | 0,500 | 10 |
Sopron, 19:00
A fordulók számára pillantva láthatjuk, hogy az idei második meccsnappal a tavaszi körbe fordult a férfibajnokság, ám pár csapat, így a pécsi is bír még egy-egy elhalasztott meccsel (a PVSK a Szolnok ellenit március 19-én tudja majd le)
A Vasút a pécsi NB I-es négyesből egyedüliként kénytelen útra kelni szombaton, ráadásul a minden bizonnyal vérmes rivális otthonába, hiszen az őszi körben a lauber Dezső Sportcsarnokban 16 pontos (86-70) hazai győzelem született.
A múlt héten a MAFC ellen rendkívül szoros, csak hosszabbításban megnyert meccs után a soproni derbi sikerének esélyét ugyancsak az átlagon felüli összpontosításban és a csapategységben látja Sztojan Ivkovics szakmai igazgató. Ahogy fogalmaaz, Meszlényi Róbert volt szövetségi kapitány gárdája remek együttessé kezd formálódni, soraikban például a ponterős légiós Leskóval, ám rajta kívül is mindenkire külön kidolgozott taktikával készül, bízva benne, hogy idegenben is sikerül mindkét pont megszerzése a Sopron ellen.Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Villámlásra, jégesőre figyelmeztetnek...
- A világon csak a Mecsekben...