Kovács Ágnes hivatalosan is ártatlan
2007. december 05. szerda 21:51
Cornel Marculescu, a FINA igazgatója levelében leszögezte, teljesen valószínűtlen, hogy a sportoló azért talált ki ürügyet, hogy elkerülje a mintavételt. Leszögezi, Kovács Ágnes az eljárás első felében együttműködő volt. A FINA úgy ítéli meg, a mintavételi eljárás nem követte a nemzetközi szabályok szokásos rendjét.
"Elvárható lett volna, hogy egy kísérőt nevezzenek ki a sportoló mellé, aki a találkozót követően visszakíséri a sportolót a mintavételi eljárás színhelyére. Mindezt a nemzetközi mintavételi szabvány 5.4.4 paragrafusa rögzíti" - olvasható a levélben, melynek záró részében Marculescu, arra kérte a Magyar Úszó Szövetséget, hogy a fent említett aggodalmakat továbbítsa a magyar doppingellenőrzési hatóság számára.
Ugyanakkor leszögezte, az eset semmiképpen sem szolgálhat precedensként. A FINA a továbbiakban is szigorúan elvárja, hogy a mintavételt mindenkor fejezzék be, és annak időleges megszakítását csak egészen különleges esetekben tartják elfogadhatónak.
Gyárfás a FINA döntésének birtokában Kovács Ágnes doppingügyét lezártnak tekinti, az olimpiai bajnok, kétszeres világbajnok, hétszeres Európa-bajnok klasszis most már nyugodtan készülhet a jövő csütörtökön kezdődő rövidpályás Európa-bajnokságra, az ott elért eredményét biztosan nem semmisítik meg. Az elnök külön köszönetet mondott Ruza József főtitkárnak, a MÚSZ fegyelmi bizottságának, a maga nevében sajnálatát fejezte ki, hogy Kovács Ágnest az elmúlt hetekben meghurcolták.
Kovács Ágnes október 30-án versenyen kívüli, előre be nem jelentett doppingellenőrzés során 25 ml mennyiségű mintát szolgáltatott, mely az előírt minimummennyiséget (75 ml) nem érte el, és doppingellenőrzés céljából nem volt elfogadható.
Ezt követően a további mintaszolgáltatást a sportoló, hivatalos elfoglaltságával indokolva megtagadta, és a megtagadás tényét írásban elismerte. A MÚSZ fegyelmi testülete november 15-én azzal az indokkal felmentette a sportolót, hogy "nem valósított meg doppingvétséget".
origo
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...