Kialakult a labdarúgó Eb mezőnye

2007. november 22. csütörtök 22:27

Kialakult a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság végleges mezőnye. Az angolok mindenképp meglepetést jelentő kiesése mellett szinte mindegyik csoportból a papírforma alapján vérható csapatok jutottak tovább.

Anglia Eb-bukása után elbocsátotta Steve McLarent (képünkön) a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról az ország labdarúgó szövetsége. Kilencszáz millió forintba (2,5 millió font) került a távozása, ugyanis nem mondott le, így szerződését felbontották.

Talán mondhatni, hogy nagyon erős mezőny jött létre. A két kivételt talán csak a két házigazda, Svájc és Ausztria jelenti.

Ausztria

Selejtező nélkül, mint rendező kvalifikálták magukat az osztrákok a jövő év legjelentősebb futballtornájára. Az osztrákok először lehetnek résztvevői az Európa-bajnokságnak, de vébén is utoljára tíz éve jártak. A kijutás valószínűleg most sem sikerült volna simán a selejtezőkből, hiszen jelenleg is csak a 88. helyet foglalják el a világranglistán és elmúlt húsz meccséből mindössze négyet nyerte meg, hét döntetlen mellett kilencszer kikapott. Könnyedén lehetne náluk másik tucatnyi erősebb csapatot hiányolni a tornáról, nem véletlenül mondta Slaven Bilic horvát kapitány, hogy jó érzés a kontinens tizennégy legjobb csapat közé tartozni. Viszont elképzelhető, az osztrákoknál fog játszani az Eb egyetlen magyarja: a Napoliban futballozó hátvéd, Garics György Szombathelyen született, de tizenévesen a Rapid Wienbe igazolt és Ausztriában már fiatalként láttak benne lehetőséget, ezért állampolgár lett.
Ausztria esélye a végső győzelemre: semmi.

Csehország
A csehek hetedik Európa-bajnoki szereplésükre készülnek. A selejtező-csoportból könnyedén jutottak tovább és az eddigi tornákat tekintve reménykedhetnek a jó eredményben. Eddig egy első és második hely mellett kétszer lettek harmadikok, ami egy szerencsés sorsolással akár most is összejöhet nekik.
Esély a végső győzelemre: 5 százalék

Franciaország
A világbajnoki döntőst a világbajnok olaszok vitték magukkal, miután Skóciában nyertek a házigazdák ellen. A franciák eddig kétszer nyertek a tornán, egyszer mint házigazdák (1984), egyszer mint világbajnokok (2000). Ezúttal sem esélytelenek, de nem felejthetik, hogy a 2002-es vb-ről például rúgott gól nélkül estek ki.
Esély a végső győzelemre: 25 százalék

Görögország
A címvédő magabiztosan kvalifikálta magát a magyar csoportból. Négy éve hatalmas meglepetésre - a házigazda portugálokat kétszer is legyőzve - lettek Európa-bajnokok, és esetleges címvédésük talán még a négy évvel korábbinál is váratlanabb húzás lenne. A győzelemre a legnagyobb esélyük a szövetségi kapitány Otto Rehhagel.
Esély a végső győzelemre: 15 százalék

Hollandia
Az utolsó selejtezőkön viszonylag gyengébben teljesített Marco van Basten együttese, ennek ellenére simán jutott ki az Eb-re. A hollandok eddig hét Európa-bajnokságon szerepeltek, egyszer meg is nyerték a tornát, a mostani szövetségi kapitány vezérelte együttes 1988-ban a nagy rivális németek otthonában tudott nyerni. Most is sok a fiatal klasszis, de a vébén megmutatták, tudnak egészen gusztustalanul is futballozni.
Esély a végső győzelemre: 10 százalék

Horvátország
A horvátok a nagy esélyes angolokat megelőzve jutottak ki az Európa-bajnokságra. Ennek ellenére nem számíthatnak jelentősebb szerepre az osztrák-svájci közös rendezésű tornán. Eddigi két szereplésük alkalmával egy negyeddöntő és egy győzelem nélküli csoportkiesés az eredményük. Előbbivel valószínűleg most is elégedettek lennének.
Esély a végső győzelemre: semmi.

Lengyelország
A lengyelek a két évvel korábbi vébére is elsők között kvalifikálták magukat, aztán Németországban még a legkönnyebbnek titulált csoportból sem tudtak továbbjutni. Ez a veszély a sorsolás ismerete nélkül is fennáll, hiszen első Eb-szereplésük alkalmával simán kiestek, ez most is könnyedén előfordulhat velük.
Esély a végső győzelemre: semmi.

Németország
A fogadóirodák szerint a torna elsőszámú esélyese - nem alaptalanul. Csoportjából könnyedén jutott tovább, és az elmúlt években - szokatlan módon - nézhető focit is játszik. Az Eb-k történetének legeredményesebb szereplője kilenc részvétellel és három győzelemmel.
Esély a végső győzelemre: 30 százalék

Olaszország
A világbajnok. Ez amekkora tiszteletet jelent, akkora hátrány is, hiszen eddig világbajnokként csak a franciák tudtak Európában is a legjobbak lenni, 1998 után 2000-ben. A selejtezőkből pár kisebb botlás ellenére magabiztosan jutottak tovább, és bár a tavalyi vb-n sem az elsőszámú esélyesek között tartották számon őket, végül mégis világbajnokok lettek Andrea Pirlóék.
Esély a végső győzelemre: 30 százalék

Oroszország
Az első három kiírásban háromszor végeztek a dobogón, azóta azonban csak egy bravúrezüst jött össze 88-ban. Nem mellékesen a németek utáni második legeredményesebb nemzet (a Szovjetunió eredményeivel) a maga nyolc Eb-szereplésével. Az idei sorozatban végig harcban álltak a továbbjutásért, az angolok elleni győzelem után azonban kikaptak Izraelben, így úgy tűnt, oda az Eb-szereplés. A horvátok londoni győzelme aztán mégis kisegítette őket, Ausztriában és Svájcban meg leginkább abban bízhatnak, hogy szövetségi kapitányuk Guus Hiddink mindig jól szerepel a nagy tornákon aktuális csapatával.
Esély a végső győzelemre: 5 százalék

Portugália
Sokak számára a titkos esélyes, pedig már a selejtező-csoportjában is több meglepő eredményt produkált, amit a portugál közönség nem nézett jó szemmel. Ez lesz az ötödik részvételük, de eddig csak két elődöntőig és egy döntőig jutottak. C. Ronaldóék négy éve is esélyesek voltak és otthon a döntőben a görögök győzték le őket.
Esély a végső győzelemre: 25 százalék

Románia
A románok negyedik Eb-részvételükre készülnek, de eddig nem játszottak jelentős szerepet a tornán. Csoportjukból könnyedén mentek tovább, ennek ellenére nem valószínű, hogy komolyabb beleszólásuk lenne a végjátékba. Eddigi legsikeresebb tornájuk a 2000-es volt, amelyiken a németeket és az angolokat megelőzve jutottak tovább a csoportjukból.
Esély a végső győzelemre: 2 százalék

Spanyolország
A németek után az Eb-n második legtöbbször szerepelt válogatott, a maga nyolc részvételével. Ennek ellenére mindössze egy Eb-győzelem (1964) és egy elveszített döntő (1984) kötődik a nevükhöz. Selejtezőcsoportjukat most is simán nyerték, és ezúttal is titkos esélyesnek számítanak, ennek ellenére meglepő lenne, ha az elődöntőnél tovább jutnának.
Esély a végső győzelemre: 15 százalék.

Svédország
Az elmúlt években a világversenyek selejtezőit könnyedén vették, még a bemutatkozás is jól sikerült, utána azonban kipukkadtak. Most talán abban bízhatnak, hogy csoportjukból csak az utolsó fordulóban jutottak tovább. Ugyanakkor az 1992-es hazai rendezésű tornán elért harmadik helyük megismétlése csodaszámba menne.
Esély a végső győzelemre: 4 százalék

Svájc
A másik rendező, amely az osztrákokhoz hasonlóan, selejtezőcsoportból nem valószínű, hogy kvalifikálni tudta volna magát a tornára. Eddig két részvétel és két döntetlen mellett négy vereség a mérlegük. Egy szerencsés sorsolással és egy kisebb csodával most talán meglehet az első győzelem is.
Esély a végső győzelemre: 0,5 százalék

Törökország
Sokáig úgy tűnt, még a csoportból sem jut tovább a 2002-es vb bronzérmese. Ez végül sikerült nekik, de egy csoportbeli továbbjutás már a bravúrkategóriába tartozna, hiszen az Eb-n nem Moldova és Magyarország formátumú csapatokkal kell megküzdeniük.
Esély a végső győzelemre: 3 százalék


Az utolsó selejtezőforduló után az UEFA kiadta a jövő vasárnapi sorsolás kiemelési rendjét. A szerdai mérkőzések és Anglia kiesése kicsit megkeverte az előzetesen tippelt erőviszonyokat, a németek csak a harmadik kalapba kerültek.

index