Kaposváron is hazai pályára számít a PVSK szakvezetője
2007. december 07. péntek 20:47
- A dombóváriak két hét alatt több meccset is játszottak, míg nekünk zavartalan volt a felkészülésünk - utalt egy előnyre Sztojan Ivkovics (képünkön)szakmai igazgató. - Ez, és persze a fegyelmezettségünk és a dobáspontosságunk járult hozzá ahhoz, hogy nyerni tudtunk. A mérkőzés után bejött az öltözőbe Tasnádi Péter polgármester és Fuchs Gábor, a sportért is felelős városi bizottság vezetője, hogy személyesen gratuláljanak a fiúknak. Négy éve nem volt példa arra, hogy akár meccs után, akár előtte civil betegye a lábát az öltözőbe.
- Most azonban már a Kaposvár elleni összecsapásra készülünk, soros ellenfelünk hasonló stílusban kosárlabdázik, mint a Dombóvár tette. Nem téveszt meg a tabellán elfoglalt helyük, hiszen játékosállományuk alapján sokkal előrébb kellene tartaniuk, de majd odafigyelünk, hogy ne ellenünk bizonyítsák ezt. Úgy érzem, szinte hazamegyek Kaposvárra, biztos sokan fognak nekem is szorítani, de a minket elkísérő drukkerek miatt is azt gondolom, szinte hazai pályán játszunk majd szombat este hat órától.
www.pvsk-panthers.hu - FOTÓ: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon sok helyen kiszolgálják...
- Mohácsról szól jövő szombaton a...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Hétfőn indul az országos rendőrségi...
- Két baranyai városban biztosan...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Több ezer gyermeket bántalmaztak...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Szinte megállt a koronavírus...
- Elhunyt Franco Zeffirelli, a...

