Janics Natasa nem versenyezhet szerb színekben
2013. január 08. kedd 16:22
Elutasította Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Paksy Tímea országváltásra benyújtott kérelmét a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF).
"Informálisan már korábban tájékoztatták a döntésről a magyar szövetséget, amely tudomásul veszi azt" - reagált kedden az MTI-nek az ICF december végi hírleveléből kiderült határozatokra Ábrahám Attila, a magyar szövetség főtitkára.
A sportvezető hozzátette, a határozatok véglegesnek tekinthetőek, de azt nem tudja, hogy esetleg valaki akar-e "trükközni". Douchev-Janics Natasa szerb, Csipes Tamara ausztrál, Paksy Tímea pedig osztrák színekben szerette volna folytatni pályafutását.
Az ICF ugyanakkor jóváhagyta többek között Benedek Dalma Szerbiába való távozását, illetve hogy Sarudi Alíz a jövőben ciprusiként versenyezzen. A szlovák Marcel Potocny és a német Bastian Prekel pedig megkapta az engedélyt, hogy magyar színekben induljon a nemzetközi viadalokon.
A nemzetközi szövetség szabályzata szerint egy versenyző csak akkor szerepelhet egy másik ország színeiben kétéves kihagyás nélkül, ha - jelen esetben - a magyar szövetség ehhez hozzájárul. A házastárs esetében nincs ilyen megkötés, így például Benedek országváltásához nem volt szükséges a magyar szövetség hozzájárulására, mivel férje szerb.
Az MKKSZ októberben úgy döntött, 150 ezer eurót kér a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics versenyzői engedélyének kiadásához, aki az olimpia jelezte, hogy a jövőben ismét szerb színekben szeretne indulni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Megtartották a hagyományt: idén is...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Trombitásból lett igazgató
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...

