Janics Natasa elsírta magát a dobogón: "Kicsit elment a kedvem a kajakozástól..."
2012. augusztus 11. szombat 11:26

Harmadik lett szombaton délelőtt Douchev-Janics Natasa a K200 olimpiai döntőjében.
A háromszoros olimpiai bajnok Janics - aki csütörtökön címvédőként második lett Kovács Katalinnal párosban 500 méteren - a győzelemért szállt harcba a legrövidebb távon.
A rajtja - ahogy az előcsatározások során - ezúttal sem neki sikerült a legjobban, ami még nem lett volna baj, csakhogy most elmaradt a szokásos felzárkózása, nem volt esélye a legjobbak legyőzésére, s éppen csak becsúszott a harmadik helyre.
Janics a magyar londoni küldöttség 16. érmét - közte negyedik bronzát - szerezte.
Douchev-Janics Natasa: - Amikor kimentem a pályára, nem éreztem magamban azt az erőt, amit szoktam. Lehet, hogy túl nagy volt a szél, és ez zavart. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények fogadnak majd a pályán. Menet közben pedig, amikor éreztem, hogy nem megy úgy a hajó, a második helyben reménykedtem, de sajnos nem sikerült. Két éremmel térek haza, de sajnos a legfényesebb nélkül. Más biztosan örülne, hogy kétszer dobogóra állhat. Most végig kell gondolnom, mit kell másként csinálnom. Azt érzem, hogy a koromhoz képest túl sokat versenyeztem az idén, és talán emiatt maradtam le az aranyról kétszer is. Kicsit elment a kedvem a kajakozástól...
MTI - Fotó: Kovács Anikó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Mától új kedvezményekkel itt a T-Home!
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...