Jakabos már a világelitben
2007. október 24. szerda 15:49

A honi szövetség versenynaptárában ugyan nem szerepelt a dél-afrikai viadal, ám az ANK-nál úgy vélték, a novemberi rövid pályás ob, majd a decemberi, Debrecenben rendezendő kontinensviadal szempontjából Jakabos Zsuzsanna számára fontos állomás lehet a „világvégi" Világkupa. A szándékot az Alexandra Könyvkiadó segített valóra váltani, így kalandos út - négyszeri repülőváltás - végén Jakabos Zsuzsanna két mesterével, dr. Petrov Anatolijjal és Petrov Ivánnal megérkezhetett az Indiai-óceán-parti üdülőparadicsomba.
Számára persze a kötelesség mindössze egy „üdvözlő" csobbanást engedélyezett a habokba, a továbbiakban a 25 méteres medencére korlátozódott számára az úszás öröme. Ahogy közvetlenül hazaérkeztük után a PécsiÚjság.hu kérdésére fogalmazott, végig remekül érezte magát. Miért is ne érezte volna, hiszen a 400 vegyes győzelme a világ idei 3. legjobb idejét jelentette. 200-on pedig, bár csak az 5. helyen ért célba, egyéni csúcsot tudott javítani.
Az ANK vezetőedzője, dr. Petrov Anatolij kicsit messzebb tekintve már Peking (Bodor Richárd mellett Jakabos is rendelkezik olimpiai kvótával), valamint az ob és az Eb jegyében is hasznos tapasztalatszerző viadalnak minősíti az Afrika-túrát. Mint mondja, tanítványa ugyan Pécsett is 25-ös medencében gyakorol, ám atletikus termete miatt ez nem is olyan egyszerű feladat, úgyhogy versenygyakorlatként mindenképpen jól jött számára egy rangos rövid pályás viadal.
És hogy miként látja mester és tanítványa a két soros verseny esélyeit? A már egy Eb-bronzot birtokló Jakabos még szerény diplomáciai kitérővel próbálkozik, ám Petrov mester határozottan rávágja: mi mást várnánk, mint sok-sok aranyat...
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lépcsőfutó versenyt rendeznek a TV...
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...
- Órákon át küzdöttek éjjel a lángokkal...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Így itassuk a madarakat a nyári hőségben
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Még csaknem két hétig...