Ismét jelmezes szilveszteri futás a Pécs Plazánál
2007. december 30. vasárnap 11:54
Az esztendő utolsó napját sem kell sportolás nélkül eltölteniük a mozgás szerelmeseinek: 10 órakor a Pécs Plaza nyugati kapujától rajtol a hagyományos pécsi szilveszteri futóverseny, amelyen egy körülbelül 3,5 kilométeres kör vár a résztvevőkre.
Ahogy az immár évek óta a verseny főszervezője, Kovács János fogalmaz, bár az első három férfi és hölgy célba érőt oklevéllel jutalmazzák, ezúttal valóban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. No meg a jó hangulat, olyannyira, hogy a legszellemesebb jelmezben induló futót külön is díjazzák, emellett az összes résztvevő között további ajándékokat sorsolnak ki.
Nevezni a Pécs Plaza nyugati kapujánál lehet hétfőn, már 9 órától, a mezőny tíz órakor rajtol a Megyeri út irányába.
A szilveszteri futás része az egész éves Gyűjtsd a kilométert! akciónak, így a Plaza színpadán 10:30-ra tervezett eredményhirdetésen nemcsak a mostani futóverseny résztvevőit, hanem a mozgalomban egész évben legkiemelkedőbben teljesítőket is értékelik.
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- BL-győztes brazil csatárt...
- Így zajlott az élet a leghírhedtebb...
- Zárva tartanak a rendelők és a...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Viharos nap vár ránk, de végre enyhül...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Baranyában is programokat kínálnak a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Innovatív fájdalomcsillapító tapaszt...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

