Győzelemmel kezdett az U18-s női válogatott
2008. augusztus 06. szerda 20:35
A nyitó meccs érthető idegessége után a magyarok nyugodtak meg előbb, de az első negyed második felében, a védekezési megingásokat kihasználva fordítottak a finnek.
A második szakasz közepén aztán egy 8-0-s rohammal Bálint és Győri vezérletével fordítottak a mieink. A lendület szünet után sem tört meg, Horváth József tanítványai 7-0-val indították a második félidőt. A harmadik negyed első felében szinte átgázoltak finn ellenfelükön. A 27. percben 20 ponttal is vezettek már a mieink (55-35).
Ezután talán túlságosan megnyugodtak a játékosok, míg a lelkes és szívós finnek nem adták fel. A záró szakasz közepére feljöttek 8 pontra (61-53), ám a mieink újítani tudtak, s végül biztosan nyertek a "rokonok" ellen.
A találkozón a két pécsi, Raksányi Krisztina és Ruppert Noémi is pályára lépett, az előbbi 8 pontjával járult hozzá a sikerhez.
"A mérkőzés eleje a finn-magyar rokonságjegyében telt, a játékosok többet passzoltak az ellenfélnek, mint saját társaiknak. Aztán öt perc jó játékkal sikerült biztos győzelmet aratnunk egy idegtépő mérkőzésen", nyilatkozta a mérkőzést követően Horváth József.
Sporthirado
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A papi hivatásokért ajánlották fel...
- Pécsen és Mohácson is bajba került...
- Éjfélig kérhető a részletfizetés a...
- Új napi középhőmérsékleti rekord...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Átvette a jelképeket a Pécsi...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...

