Fiatal pécsi kosarasokkal készülnek az első osztályra Iványiék
2012. augusztus 09. csütörtök 16:09
A kosárlabda szövetség az első körben, kifogás nélkül fogadta el a Bácsbasket Kft. nevezését a női kosárlabda NB I. A-csoportjába. Ez azt is jelenti, hogy a bajaiak és a PINKK együttműködését a szövetség minden szempontból szabályszerűnek találta - írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Pécsi Női Kosárlabda Klub Sportegyesület.
A klub tájékoztatása szerint a bajai és a pécsi sportszervezetek szakmai összefogásának és együttműködésének eredményeként létrejött, saját jogon első osztályú női kosárlabda csapat, a PINKK- Pécsi 424 reményét fejezi ki, hogy a pécsi csapatok között egészséges rivalizálás alakul majd ki. Egyben sok sikert kívánnak a PEAC-nak.
Mint írják, a PINKK - Pécsi 424 célja továbbra is az, hogy éltesse legendás pécsi elődje, a Pécs 2010 szellemiségét, tisztességes és eredményes játékkal dobogós helyezésért játsszon a bajnokságban.
Ennek jegyében zajlik a PINKK - Pécsi 424 építkezése. Török Szilvia, Laczi Edit, Sarok Nikolett, Pénzes Kinga csapattársairól, a szakmai stábról és a legújabb igazolásokról a jövő héten tájékoztatják a közvéleményt, szurkolókat, és a minőségi női kosárlabda iránt érdeklődőket.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn és kedden nem látogatható a...
- Mohácsi lányra is voksolhatunk a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...
- Csaknem 50 ezer forintot szánunk...
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Magyar Péter bejelentette, hogyan...
- Kilencvenegy éves melegrekord dőlt...
- Természetközeli élménypark vár...
- Huszonhét határsértőt tartóztattak...

