Európában is a török-magyar a téma
2007. szeptember 22. szombat 11:46
A török csapat érezhetően szenvedett, nem tudott mit kezdeni előzetesen esélytelennek vélt ellenfelével, és ami még meglepőbb, gyakorlatilag helyzetig sem jutottak a hazaiak. A félidő hajrájáig kellett várnunk az első valamirevaló hazai lehetőségig, akkor viszont senki nem értette, Tuncay hogyan volt képes az ötösről ajtó-ablak helyzetben a kapu fölé durrantani. A második félidő elején a szünetben csereként beállt Emre Belözoglu azonnal ziccerbe került, azonban Fülöp Márton saját testi épségét sem kímélve tisztázott a Newcastle középpályása elől. Az esetnél Emre véletlenül fejberúgta a magyar kapust, aki az ápolást követően negyedóráig tudta folytatni a játékot, aztán kénytelen volt átadni a helyét Balogh Jánosnak. A félidő derekán aztán előbb Ayhan fejelt mellé óriási helyzetben, majd a másik kapu előtt Hakan Arikan rúgta fel Gerát, az esettől távol helyezkedő játékvezető azonban a magyar játékos döbbenetére tizenegyes helyett színészkedésért neki adott sárga lapot, és mivel már volt egy ilyen színű kártyája, kiállította a bosnyákok ellen remeklő középpályást. Tíz emberre fogyatkozott a magyar válogatott, az addig csak kínlódó törökökben pedig átszakadt minden gát, és tíz percen belül eldöntötték a mérkőzést. A Gera kiállításáig kifejezetten jól játszó magyar válogatott ugyan nem zuhant össze, de érezhető volt, hogy a 2-0-s hátrányt követően már nincsen visszaút. A kétgólos előnybe került törökök olyannyira megnyugodtak, hogy már a támadásokat sem forszírozták, kényelmesen gurigázva várták a meccs végét, amikor is a balszerencsés magyar cserekapusnak, Balogh Jánosnak köszönhetően feltették a pontot arra a bizonyos i-re. Mindent egybevetve a magyar válogatott - bár az eredmény nem ezt mutatja - tisztességgel helytállt, a kiállításig teljesen egyenrangú ellenfele volt a török válogatottnak (az első félidőben jobban is játszott a hazai csapatnál). A skót játékvezető tévedése Gera esetével kapcsolatban végül sorsdöntőnek bizonyult, azt azonban hozzá kell tennünk, hogy a magyar játékos az első sárga lapját elkerülhető körülmények között gyűjtötte be. Győzelmével a török válogatott továbbra is versenyben van a C csoport továbbjutó helyeinek valamelyikéért, Várhidi Péter fiatal csapata pedig újabb tapasztalatokkal gazdagodott.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...